Volt ott azonban még négy szereplő, akik meggyőző szavakkal követelték az ellenzéki összefogást. Ami azért volt vicces, mert ők négyen ugyanazt az eszmekört képviselik.
„A DK programja nem áll messze a liberálisokétól. Egyébként sem hosszú távról van itt szó: Bokros Lajos javaslata az 500 napos kormányzásról (ezalatt a választói akarat kifejezésére alkalmas választási törvény elfogadása, és a feldúlt jogállami intézményrendszer akkora részének helyreállítása, amekkora csak lehetséges, majd új, most már tényleg demokratikus választások) elfogadhatóbbá tesz minden kényszerű kompromisszumot. Hiszen látható a vége és annak lehetősége, hogy 2016-ban már a Magyarország számára kínált jövőképek mérkőzzenek meg.
Egy DK-liberális népfront rendelkezne országos infrastruktúrával, az ismert arcok eséllyel indulhatnának egyéni körzetekben és emelnék a közös lista vonzerejét. One man show helyett több helyszínen egyszerre lehetne képviselni a programot, agitálni a választókat. Az együttműködés során az aktivisták is közelebb kerülhetnének egymáshoz, ami talán az előítéletek falának leomlásához is vezetne, esetleg még a vezéreiktől is kevésbé függenének a cselekvési lehetőségeik. És ha egy ilyen összefogás sikerét jelzik a közvélemény-kutatások, akkor az MSZP-E14-PM-nek is újra kell gondolnia a lezárt tárgyalások megnyitásának lehetőségét. Épp ezért nem szabad várni, hiszen visszaigazolás kell a bemerevedett partner meggyőzéséhez.
És még egy dologra érdemes figyelni: Egy DK-liberális közös miniszterelnök-jelölt elfogadható kell, hogy legyen a kibővített összefogás résztvevői számára is. Legjobb volna egy külső, köztiszteletben álló személy, válságmenedzseri képességekkel. Aki le tudja vezényelni az Orbán utáni rendrakást, de 2016 után van politikán kívüli jövője is.”