Máris beijedtek Bajnaiék?

2013. szeptember 18. 07:56

Gyurcsány kampányolni nagyon tud, ezért a következő hónapokban mindent meg fog tenni azért, hogy elhitesse: érdemes rá szavazni, képes a DK bejutni a parlamentbe.

2013. szeptember 18. 07:56
Veisz Márton
Nézőpontok

„Aquila non captat muscas – alapszabály a politikai életben. Márpedig Kónya reakciója teljességgel szükségtelen volt ebben a helyzetben. A pontot az i-re pedig ezt követően tette fel, hiszen pár órával később újabb bejegyzést tett közzé: »mielőtt megnyúznák az összefogáspártiak, kész baráti jobbot nyújtani minden demokratának«. Aligha kellett volna ennyit foglalkozni az üggyel, de árulkodó a helyzet, hogy mennyire meghatározó tud lenni a baloldalon egy DK-s rendezvényen megfogalmazott üzenet.

Ami ebből kirajzolódik, nem sok jót sejtet a továbbiakra nézve. Gyurcsány kampányolni nagyon tud, ezt már ismerjük. Éppen ezért a következő hónapokban kézzel-lábbal mindent meg fog tenni azért, hogy elhitesse: érdemes rá szavazni, képes a DK bejutni a parlamentbe. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, a többi baloldali párthoz viszonyítva kell meghatároznia magát, s nem nehéz kitalálni, hogy a legkeményebb Fidesz-ellenes retorikája is neki lesz. Amennyiben viszont egy ilyen verseny alakul ki az ellenzéki oldalon, az nemcsak Bajnaiék középre húzó politikáját nehezítheti meg, de az sem utolsó kérdés, hogy így az egymással elfoglalt szereplők hogyan fognak saját programjukra koncentrálni. Márpedig valamilyen pozitív üzenetet meg kellene tudniuk fogalmazni a rezsicsökkentés, az egészségügyi- és a pedagógusbér-emelés, valamint társaik ellenében.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2013. szeptember 18. 08:22
"Márpedig valamilyen pozitív üzenetet meg kellene tudniuk fogalmazni a rezsicsökkentés, az egészségügyi- és a pedagógusbér-emelés, valamint társaik ellenében" ellenében? íme: rezsinövelés, EÜ- és pedagógusbér-csökkentés. Kinek pozitív ez?
hátakkor
2013. szeptember 18. 08:20
Drukkolunk, hogy Fletó egy nagyon jó kampánnyal leverje a CAP kézbesítési megbízott pártcsíráját a választásokon!
David Karúszó
2013. szeptember 18. 08:15
Olyan, mintha újra forgalomba akarnák hozni a hírhedt Ford (balesetkor-könnyen-gyulladó) Pinto-t! Megcsinálhatod a világ legjobb reklámját, de ki az a majom, aki kíváncsi egy (bizonyítottan) hibás termékre?! Gyurcsánynak meg volt a lehetősége. Elcseszte. Ennyi.
szalámis hegedű
2013. szeptember 18. 08:12
Hogy be vannak szarva a fidesznyikek egy 1%-os párttól, annak vezetőjétől! Vagy mégsem olyan kicsi a párt?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!