„A jó szülő hittanra adta a gyerekét, és nem erkölcstanra. Mert komolyan veszi, hogy az lesz a jó, ha minden gyerek ez alapján az elvek alapján nevelődik majd. Kicsit értetlenül nézi ugyan a szegregációt, a büntetéseket, a szegényekre, hajléktalanokra, nincstelenekre irányuló intézkedéseket, a zsidózást, cigányozást és efféléket, mert a Biblia mást ír ezekről. Nehezen érti, hogy lehet mindezt a keresztény értékek szerint megtenni, de nem csodálkozik. A jó szülő nem kérdez, nem kérdezi azt sem, miért szeptember másodikán kapták meg a tankönyvet, elfogadja az új rendet szó nélkül.
A jó szülő néptáncra íratja a gyereket. Mert az olyan nemzeti. És örül, ha helyette, megfelelő mértékű testi kényszer alkalmazásával terelik a jó útra a gyerekét az iskolarendőrök, ha megtévelyedne. A jó szülő tudja, hogy a mindennapos testneveléshez nem kell tornaterem. Örül, ha a folyosón tornáznak majd, vagy a tanteremben, összehúzva a padokat. Nem akar (most már nem is tud) beleszólni a házirendbe. Ahhoz nincs köze.
Elfogadja, hogy nem rendelkezik a gyermeke szabadidejével sem. Hiszen nem töltötték azt megfelelően, ezért a délutáni tevékenységet is ellenőrzés alá kell vonni. A szülő kérvényezheti, megfelelően szabályozott körülmények között, ha az indoka elfogadható, az igazgató megengedheti, hogy ne kelljen bent lennie a gyereknek. Azt nem tudom, engedi e, ha az indok csak annyi, hogy a hogy a szülő(k) munkanélküliek, épp ráérnek, és szeretnék, ha velük lenne délután a gyerek. Bár lehet, ebben a folyamatosan javuló foglalkoztatásban erre az indokra nem is lesz hamarosan szükség.”