„Nem volt véletlen a homály és titkolózás Balázs Péter vígszínházi igazgatói pályázata körül. Ugyanúgy szivárgott ki, mint annak idején Dörner Györgyé, és olyan is. Valójában nehéz is lenne ezt pályázatnak nevezni Eszenyi Enikőével összevetve: inkább hajmeresztő ötletek és avítt gondolatok főzeléke.
Balázs Péternek nem kevesebb a szándéka, mint hogy visszaállítsa a Vígszínház régi fényét a gyanús kísérletező színház megreformálásával, ami – a pályázat több helyen is utal erre – működésképtelennévált. Utóbbi felvetése egyébként teljesen érthetetlen, hiszen a Víg Eszenyi vezetése alatt egy jól működő színház volt, amely a közönség széles rétegeit tudta megszólítani.