Szimatot fogott az újságíró: rejtélyes körülmények között szívódott fel Gyurcsány Ferenc

„Miért olyan a DK-tagoknak küldött búcsúlevele, mintha nem is ő írta volna?” – tette fel a kérdést Kulifai Máté.

Orbán Viktor nem Kádár János örököse, bármennyire is szeretne annak látszani!
„Magyarországon semmi sem az, aminek látszik. Magyarországon a jobboldal balos retorikát folytat, a baloldal pedig csak nyomokban baloldali. Egy azonban biztos: Orbán Viktor nem Kádár János örököse, bármennyire is szeretne annak látszani!
Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki ciklusai alatt a hagyományos értelemben vett magyar baloldal sorra vesztette el a szavazói zömét, hiszen nehezen lehetett lenyomni a torkukon a nyugatos, vadkapitalista, neoliberális eszméket. (...)
Orbán Viktor az a politikus, aki ugyan csak szimbolikus értelemben, de kihantolta Kádár sírját, majd onnan ellopta Kádár koponyáját, hogy eljátszhassa a Kossuth téren Hamletet. »Enni vagy nem enni: az itt a kérdés«. És akik számára ez valóban kérdés nap mint nap, azok különösebb gondolkodás nélkül be fogják nyelni a rezsicsökkentést is minden egyéb más, jól csengő és hangzatos intézkedéssel együtt.”