A DK esete(i) az MSZP-vel

2013. szeptember 03. 18:51

Ha a DK is saját jelölteket állít, az számos kerületben a Fidesz javára döntheti el az egyéni mandátum sorsát.

2013. szeptember 03. 18:51
László Róbert
Valasztasirendszer.hu

1. Önálló indulás

Ebben az esetben a DK a többi ellenzéki párttól, illetve azok együttműködésétől függetlenül, teljesen önálló politikai erőként méretné meg magát. A saját országos listához legalább 27 egyéni jelöltre volna szüksége, de akár 106-ot is elindíthat.

  • Ha a DK-nak sikerül megugrania az ötszázalékos küszöböt, az egyéni jelöltekre leadott töredék- és a listás szavazatok is hasznosulnak, könnyen előfordulhat ugyanakkor, hogy számos kerületben a DK jelöltjeire leadott szavazatok hiányoznak az MSZP vagy az E14-PM egyéni győzelméhez. A parlamentbe jutott DK-képviselők önálló frakciót alakíthatnak.

  • Ha a DK támogatottsága öt százalék alatt marad, az egyéni jelöltekre leadott és a listás szavazatok is elvesznek. Ebben az esetben is előfordulhat, hogy a DK jelöltjeire leadott szavazatok hiányoznak az MSZP-s vagy az E14-PM-es aspiráns győzelméhez.

Ez a forgatókönyv túlságosan kockázatos mind a DK, mind a teljes ellenzék számára – bár a múltheti megállapodás után még Gyurcsány Ferenc is kilátásba helyezte. A Fidesztől balra álló, szétaprózott politikai erők csak akkor tudják egyáltalán felvenni a versenyt a kormánypárttal, ha az egyéni kerületekben egyetlen esélyes jelölt áll csak a Fideszével és a Jobbikéval szemben. Ezt az LMP várható önálló indulása és komolytalan jelöltek tucatjai nehezítik majd. Ha a DK is saját jelölteket állít, az számos kerületben a Fidesz javára döntheti el az egyéni mandátum sorsát. Mégsem zárható ki, hogy a felek végül nem állapodnak meg, és a DK önállóan indul. Ebben az esetben az ellenzék akkor jár viszonylag jól, ha a DK átlépi az ötszázalékos küszöböt (egy erős DK ugyanakkor jóval több kerületben szívhat el akár egyéni mandátumot érő szavazatokat az ellenzéki jelöltek elől), de még jobban akkor, ha teljesen elbukik, és alig pár ezren szavaznak rá. E két szélsőség (0,1-4,99%) között teljesítő DK az ellenzék számára komoly károkat okozhat.

Sajátos előnye is lehet azonban a Gyurcsány-párt önálló indulásának: a kampány során világossá lehetne tenni, hogy a volt miniszterelnök nem része az ellenzéki együttműködésnek, a DK-t elutasító választók tehát könnyebben bevonzhatók volnának.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jebuzita
2013. szeptember 04. 06:50
Az ám! Kend is betűvetésre adta a fejét. Ezért használta máris a "bevonzhatók volnának" elengedhetetlen kifejezését.
hátakkor
2013. szeptember 03. 21:15
nem akarok senkit bíztatni, de DK külön indulással simán leverné Lúdas Mutyisékat. Van annyi humorérzéke a magyaroknak.
regiszter
2013. szeptember 03. 20:46
A DK nem oszt, nem szoroz.
heep
2013. szeptember 03. 20:35
A DK nem ugorja meg az 5%-os küszöböt. Még az 1%-ot sem. Minden más csak találgatás, fölösleges kavarás. Szerintem ezzel az MSZP is tisztában van. A futóbolondnak meg a maradék realitása is elszállt. Nem elégszik meg 3 képviselői hellyel. Mire föl követel ennyit? Nem hallotta, hogy csak 199 hely lesz az új parlamentben? Vagy az nem ütötte át nála a homályt, hogy kevesebbre mint 1% számíthat a jövő évi választásokon?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!