Üzenet Erdélyből: és ennek mi köze van a focihoz?

„És amikor végre mindenki együtt volt – mínusz Frici meg Zsiga – akkor örömünkben a kerítést is lebontottuk. A Fekete sereg nem fél senkitől! De ezek a cigányok olyan hülyék, mi legalább őket akartuk ütni – hát egy a nemzet, testvér, hát miafasz –, de ezek egymással is összementek, micsoda csőcselék! De amikor a Magyar Himnuszunk szólt, akkor bezzeg mind fütyöltek. Pedig a Himnusz az szent, a hétszentségit, azt tisztelni kell, és kész! Ahogy mi: negyvenezer cigány nem tudott úgy fütyülni, hogy ne énekeljük túl őket! Aztán mi is megadtuk nekik: hátat fordítottunk mind, amikor az oláhok dala jött!

A meccs? Te, ezek a srácok nem tudnak focizni. Ott a címer a mellükön, de én mondom neked: igaz magyar ember nem kap másfél perc alatt gólt az oláh bandától! Ha jönnek, beléjük kell menni rendesen, recsegjenek azok a sípcsontok! Ha mi lettünk volna a pályán, egyik cigány se ment volna le onnan a saját lábán! Még a spanyol bíró se, az is úgy fújt, látszik, hogy rokonok, tolvaj cigányok mind egy szálig!

*

A fenti írás természetesen nem vonatkozik a magyar válogatott összes szurkolójára. Csak azokra, akik jöttek, bunkók voltak, és hazamennek. Mi meg itt maradunk. A szöveg néhány szó átírásával sajnos a román szurkolók egy elég jelentős részére is alkalmazható.”