Sz. L. B. (A Szájcsak Norisz és a Szájcsárlsz Bronzon)

2013. augusztus 14. 08:54

Ugrásszerűen fejlődik a hazai beszólásszcéna, vagy ahogy igazán szellemes és fiatalos szerzők szokták írni: a szájkarate.

2013. augusztus 14. 08:54
Uj Péter
NOL

„A borostás Lázár beszólt Csányinak, amiért az korábban beszólt neki egy korábbi beszólása miatt. Ugrásszerűen fejlődik a hazai beszólásszcéna, vagy ahogy igazán szellemes és fiatalos szerzők szokták írni: a szájkarate. (Csak aztán nehogy cicaharccá fajuljon.) Magyarország jobban emberkedik, lassan megtelik a kultúr előtti tér.

Ahogy itt a Szájcsak Norisz és a Szájcsárlsz Bronzon verbális félköríves fejrúgásait elnézzük, lesz min szórakozni a következő hetekben.

Lendületes lepolipozással indultunk az első menetben, ekkor még csak méregette, kóstolgatta egymást a két fiú, aztán jött egy óvatos oligarcha, majd Csányi elengedett egy kemény trafikmutyit testre, és most ez a szép uzsoráskombináció.

Most megint Csányi jön, alig várom – már csak egyet kell aludni! – a féléves gyorsjelentést, hogy még a szerb leánybank céltartalék-fedezettségének mértéke előtt lesz a hivatalos közleményben a »Lázár János nagyon helyes fiú, úgy néz ki, mint akinek a szájában felrobbant a fogkefe, az OTP igazgatósága ezúton kíván neki minél rózsaszínebb bőrtangát a következő Budapest Pride-ra« mondat vagy csak a konszolidált eredménylevezetés lábjegyzetei után.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szilágyi Béla
2013. augusztus 14. 10:23
A túlságosan megerősödött Lázár kicsinálásáról szól ez a történet. Nem fogom sajnálni.
Csomorkany
2013. augusztus 14. 10:14
Szerintem szellemes írás két szellemtelen figura üres szájtépéséről, ami közben a kasszák mindkettőnek lelkesen csöngetnek a háttérben.
Berecskereki
2013. augusztus 14. 09:42
Sokan mondják; A tudás félelmet szül, Péternek azonban soha sem kell félnie, ezért bármit leírhat.
Rettenetes
2013. augusztus 14. 09:34
Mi a bajotok a cikkel? Minden szava igaz...legfeljebb nektek nem tetszik...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!