Gyurgyák János történész kíméletlenül pontosan fogalmazott egy januári Heti Válasz-interjúban a jelenlegi kultúrpolitikáról: »(…) van ma Magyarországon kultúrpolitika? Csak egy koncepció nélküli, szétaprózott, kusza világot látok, ahol még a jó kezdeményezések is kioltják egymást, s ahol jórészt teljesítmény nélküli önjelöltek marakodnak az egyre fogyatkozó pénzért, hiszen ezen a területen alapvetően forráskivonásról van szó. Nevezhetem azt komoly kultúrpolitikának, ha az állam egy területet (művészet) kiad gebinbe, és azt a valódi teljesítménytől elszakadó, feudális jellegű, havi apanázsos rendszert lépteti életbe, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia esetében is régen meg kellett volna már szüntetni? A kegydíjas rendszer már a XVIII. század végén is problematikus volt, a XXI. században pedig merő anakronizmus. Persze jól tudom, hogy egyetlen politikai erőnek sem célja a rendszer megváltoztatása, egyik sem akar nekimenni a problémának. A kegydíjból fenntartott kiválasztott réteg olcsóbb, mintha normális értelmiségi fizetéseket adnának, ugyanakkor a politika szempontjából jobban kézben is tarthatók a kiváltságosak.(…) Végső soron úgy látom, hogy a kultúra megint elszenvedi a kormányzást, ahelyett, hogy méltó megbecsülést kapna.«
A ma oly gyakran, egyébként teljes joggal hivatkozott egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter, Klebelsberg Kuno szellemisége és karizmatikus kultúraszervező tevékenysége eddig aligha talált méltó utódokra. A honi jobboldali, konzervatív hátországban vannak a feladatra alkalmas személyek, ám eleve elhibázott a szisztéma, amint arra Gyurgyák több ponton is utal. Ezzel a krafttal aligha épülhet akár középtávon is érvényes konzervatív kultúrpolitika, és a sok jobboldali által vágyott, jelentősen bővülő művészeti kánon.”