István, az államtitkár

„Van, aki azt hitte, hogy most akkor István vadul smárolni fog Koppánnyal, miközben Asztrik apát a háttérben kisfiúkat molesztál a kórusból. Mert ugye egy nemzetvesztő buzeráns rendezte ezt a mocskot, a főszerepet meg egy drogos bulvárhősre bízta. És persze vannak olyanok is, akik azt várták, hogy az Orbán Viktorra megtévesztésig hasonlító István majd a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről zengve hajbókol a pénzéhes papoknak, miközben vele kánonban az Orbán Viktorra hajazó Koppány a keleti nyitásról énekel valami áthallásosat. Mert egy ellenzéki hős rendezte ezt a darabot, a színház pedig az ellenállás utolsó bástyája.

Hát mindenki tévedett, mert Alföldi Róbert egy elgondolkodtató, okos, és ezzel együtt iszonyatosan vontatott, unalmas és erőtlen darabot rendezett Szörényi Levente és Bródy János rockoperájából Szegeden. (…)

Alföldi egyszerűen elfelejtette, hogy a zene az érzelmekről és nem a szimbólumokról szól, és az István, a királyt a slágerek működtetik. Egyszerűen fülbe mászik az üzenet.

De dalok nélkül csak egy teszetosza Istvánt kaptunk, akinek félrekúr még a felesége is, egy picsogó Koppányt, aki sírva hazudja, hogy ő aztán nagyon keresztény, közvetlenül azután, hogy feláldoz az ősök szellemének egy művért spriccelő fehér hintalovat. Volt még itt egy betépve ugrándozó Torda, meg egy gonoszan vigyorgó Asztrik. Eltűntek viszont a sorskérdések, amíg harminc éve még nagy formátumú emberek feszültek egymásnak, most csak megalkuvókat látni. Kiderül, hogy mindenki vétkes, és nincsenek hősök. Orbán az új Kádár, pedig már Kádár is csak az új Horthy volt.”