A megtalált idő – Mielőtt éjfélt üt az óra

Tizennyolc évvel a Mielőtt felkel a nap és kilenc évvel a Mielőtt lemegy a nap után megszületett Richard Linklater trilógiájának befejező része, a Mielőtt éjfélt üt az óra. Bár abban, hogy több epizód nem fog készülni, nem lehetünk biztosak, mégis: most érezzük a leginkább lekerekítettnek, befejezettnek a sztorit. Míg az első két film nyitva hagyta a kérdést, vajon együtt marad-e Jesse és Celine, most a zárlat nem igazán hagy minket kétségek közt őrlődni.

1995-ben találkozott először a páros a bécsi vonaton, kilenc évvel később pedig Párizsban bukkantak újra egymás nyomára. Bár megbeszéltek egy találkozót az első rész végén, sejthették: mivel kontinensek választják el őket egymástól, hosszú távon nem lesz könnyű tartani egymással a kapcsolatot. Míg az első rész báját az adta, hogy egyetlen éjszakára szólt az egész, addig a második epizód középpontjában már az emlékek felelevenítése, az elvesztett évek megidézése és a kettejük közti vibrálás egyértelművé válása állt. Ethan Hawke és Julie Delpy összeszokott párossá vált, amit elősegített az is, hogy szerepüket is együtt írták Linklaterrel; karakterüket nagyban magukról mintázták meg.

A Mielőtt-trilógia mindhárom része úgy kelti a teljes spontaneitás érzetét, hogy a jelenetek, a párbeszédek nagyon precízen ki vannak dolgozva, meg vannak konstruálva. A filmek mindegyikére a történetnélküliség jellemző: egy-egy napon keresztül figyelhetjük a szerelmespár évődését, előbb tartózkodó, majd frivol és szenvedélyes szópárbaját. Míg az előző részekben azonban ki tudták magukat szakítani az idő sodrásából, addig a harmadik részben már kevéssé mutatkozik mód az életükből való menekülésre.

Huszonévesen, illetve a harmincas éveik elején még ki tudtak lépni történetükből, hogy aztán felépítsenek maguknak egy csak kettejük által alakítható világot. A Mielőtt éjfélt üt az órának azonban már kettejük közös története a kiindulópontja: így pedig azóta megszületett ikerlányaikon túl újabb szereplők is bevonásra kerülnek a történetbe. A görögországi nyaralásuk utolsó napját töltő Jesse és Celine más párok társaságában tölti késődélutáni óráit. A néző már félni is kezd, hogy rossz döntés volt kiragadni a főszereplőket kettejük világából, mire kiderül: máshogy nem is történhetett volna, másként nem is léphettek volna egy újabb életszakaszba.

Most újra időt tudnak szakítani egymásra: már nagyon régóta nem volt lehetőségük csak így „sétálni és szövegelni”, ami az első két résznek a magját és igazi báját nyújtotta. A korábbi varázs után azonban kiismerték egymást, mostanra pedig már nemcsak a külső körülményekkel kell megküzdeniük, hogy fenn tudják tartani a kapcsolatukat. Az évek hozták magukkal a felhalmozott sérelmeket, frusztrációkat: a párkapcsolatok ezen halálos buktatóival való megküzdés lesz a Mielőtt éjfélt üt az óra központi eleme.

Az időből már nem lehet kilépni, most már nem tudnának csak úgy leugrani a bécsi gyorsról, mint tették azt az elő részben. Szerelmük vált a történetükké, kapcsolatuk újabb kapcsolatokat vont maga után: így pedig a kilépés helyett már a megmaradás vált kapcsolatuk fő céljává. Mert mint mindig, itt is ez a helyzet: az igazán nehéz nem az odaérés, hanem a bennmaradás.

A szerzői trilógiák ritkák: a Mielőtt-filmeket Linklaternek köszönhetjük, aki bámulatosan ismerte fel, hogyan lehet egy történetet úgy újra és újra feleleveníteni, hogy a nosztalgia helyett a saját életünkre való folyamatos ráismerés tartsa életben a sorozatot. A rendező egyébként olyan korszakalkotó mozikat készített még, mint amilyen az élőszereplőkkel rögzített, majd átanimált Az élet nyomában és a Kamera által homályosan is volt: előbbiben egyébként fel is bukkant Jesse és Celine párosa. Linklater ezen sorozatának első része pedig egy generáció életérzését rögzítette 1995-ben, hogy aztán az újabb epizódokkal mutassa, tökéletesen tisztában van a különböző élethelyzetek által keltett újabb problémákkal, főbb hangulati vonásokkal is.

Az új rész, ahogy Kránicz Bence is írja a Filmvilágban, „elégikus szépségével hoz új színt a trilógiába”. A VOX-os Hungler Tímeát idézve, „olyan ez a franchise, mint a jó bor: a minősége csak javul az idővel”. Delpy és Hawke karaktere érettebbé, bölcsebbé vált; ugyanakkor az évek hozták magukkal a felhalmozódott és félresöpört problémákat is. A megszületett ikerlányok, vagy Jesse előző házasságból született és Amerikában maradt fia ezeket az életkori sajátosságokat szolgálják. Szerepük így bár nagyon hangsúlyos, de ebben a filmben csak háttérként szolgálnak, hogy segítségükkel egy kapcsolat alakulásába nyerhessünk betekintést.

A megtalált idő Jesse-é és Celine-é: a három epizódra, a filmvilágra is visszacsatoló Mielőtt éjfélt üt az óra során így arra kell ráébredniük, hogy akármennyire nehéz is olykor, az ő érdeküket szolgálja a mindennapos nehézségekkel való kiegyezés. És bár a harmadik rész, úgy tűnhet, a kőkemény valósággal szembesít minket, nem árt, ha tudjuk: az élet szebbik oldalával van dolgunk ebben az alkotásban is. A filmet a stáb Amy Lehrhauptnak ajánlotta: annak a lánynak, akivel Linklater huszonöt évvel ezelőtt töltött egy estét Philadelphiában, és aki a Mielőtt felkel a nap ötletét is adta számára. Mint a VOX augusztusi számának a trilógiával foglalkozó cikkében írják: a rendező, hasonlóan a Mielőtt lemegy a nap Jesse-jéhez, egy-egy bemutatón aztán mindig várta, hátha felbukkan a rég nem látott lány is. Hiába: mint azt Linklater három éve megtudta, Amy egy évvel a Mielőtt felkel a nap megjelenése előtt, huszonnégy éves korában elhunyt motorbalesetben.