Alföldi megmutatja, mi az a hazaszeretet

„Alföldi Róbert nem értelmezi át, nem értelmezi újra a Szegedi Szabadtéri Színpadon az István, a király című, idén harmincéves rockoperát, és nem korlátozza az érvényességét valamely konkrét, aktuálpolitikai üzenetre. Nem rendez katartikusan jó, tökéletes előadást. Viszont a darab vázáig lebontja a rárakódott, ilyen-olyan üledéket, hogy újra láthatóvá váljon, melyik szereplő mit képvisel, ki miért teszi, amit tesz, és kinek milyen a viszonya a többiekkel, azaz, hogy pontosan miről is szól ez a történet. Ez pedig talán a legjobb, ami egy, a kultusz patinájával bevont művel történhet. (…)

A lendületes és látványos, jelmezeiben és kellékeiben a politika ezeréves lényegi változatlanságát hangsúlyozó előadás legvégén felkerül a kereszt a díszlet-korona csúcsára, és bezárul a félkörív: a korona körbeveszi a szereplőket, s a rácsokon át nincs kijárat. Miközben a többezres közönség állva hallgatja, ahogyan az összes színész a Himnuszt énekli, a magyarság szimbóluma egyszerre véd meg, tesz közösséggé, és zár egyfajta börtönbe. Ez a kép mutatja meg, milyen lehet a nem üres frázisokból álló, valódi hazaszeretet: amikor az ember tisztában van minden pozitívummal, de közben látja a negatívumokat is. Látja, és ezzel együtt dönt úgy, hogy teljes szívéből énekli el a Himnuszt.”