HÖK-ök a nagyvilágban

2013. augusztus 21. 15:19

Hollandiában például teljesen normális, hogy a fiatalok aktívan részt vesznek a pártok kampányaiban és a hallgatói szervezetekből is több van.

2013. augusztus 21. 15:19
Ferdinandy Bence
Discere blog

„Ausztriában például kötelező tagság van, kötelező tagdíjjal, viszont nem kap állami támogatást a HÖK. Egy előadáson hallottam és elfelejtettem rákérdezni konkrétan, de számomra úgy tűnt, mintha a tagdíjat maga a HÖK szabná meg, így lényegében az önkormányzat adót vet ki a működésének finanszírozására.

A holland és brit rendszer megint eléggé más, de egymáshoz némileg hasonlóak amennyire ezt sikerült megtudnom. Egyrészt más a mentalitás, mindkét helyen sokkal elfogadottabb a közéleti munka, Hollandiában például teljesen normális, hogy a fiatalok aktívan részt vesznek a pártok kampányaiban és a hallgatói szervezetekből is több van, amelyek nagyobbak és jobban finanszírozottak is mint hazánkban. Valószínűleg ebből is adódik az, hogy mindkét országban a hökösök (legalábbis azok, akiknek már elég felelősségteljes a munkája) nem ösztöndíjat kapnak és a tanulmányaik mellett hököznek, hanem kihagynak egy-két évet és közben fizetett állásként végzik a feladataikat, sőt, mindkét országban furcsán néztek rám, amikor elmondtam nálunk hogy megy, mondván, hogy a tanulmányaink mellett, hogyan lehet megfelelően dolgozni?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bsandor
2013. augusztus 21. 18:02
talán nálunk tilja az alkotmány,a törést, zúzást pedig a fiataloknál sem tolerálom
Kandeláber
2013. augusztus 21. 16:50
Természetesen nincs kedve visszaköltözni Hollandiába. :D
Kandeláber
2013. augusztus 21. 16:49
Hollandiában például teljesen normális, hogy a kurvák a kirakatban ülnek, és az is normális, hogy a mariskát szinte teljesen legálisan árusítják, azért özönlenek oda a német turisták (is). Van egy holland egyetemi tanár ismerősöm, aki már több éve él Magyarországon, és elmondása szerint semmi kedve visszaköltözni Magyarországra. Például, kis Bence.
GV0917
2013. augusztus 21. 16:27
Na nekem az osztrák módszer a legszimpibb! Érdekvédelmi szervezet, mint a egy párt, vagy szakszervezet!Csak a "magukéval verhetik"... Rögtön megcsappanna a létszám, ha az ESZMÉÉRT ingyen, sőt saját pénzből kellene kiállni! Hja kérem, a tagdíj sokakat eltérítene! Különben a hazai felsőfokú intézményekben nem egy helyen ilyen "halasztós" gyerek viszi az ügyet! Ha meg valamelyik párt munkájában vesznek részt, akkor kérjék a párt támogatóitól a pénzt. Egy részét így is, úgy is az adófizető perkálja le, mivel a pártok a büdzséből kapják a támogatást! Csak ne játsszák az agyukat, mint a Ha-ha! Szerintük őket SENKI sem támogatja. Igazuk van ,mert aki őket támogatja az egy NÍMAND!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!