Nyugatról érkező elismerés: „Kívülállóként azt látom, hogy Orbán Viktor ezeket a csapdákat eddig sikeresen elkerülte”
A volt brit brexitügyi főtárgyalóval, Lord David Frosttal beszélgettünk.
Nagyon úgy tűnik, hogy bármiféle „nagy eszme” csak akkor lehet sikeres, ha az elitek egymás közötti viszonyának újraértelmezésével is társul.
„Nagyon úgy tűnik, hogy bármiféle »nagy eszme« csak akkor lehet sikeres, ha az elitek egymás közötti viszonyának újraértelmezésével is társul. Talán ennek a kérdésnek a középpontba helyezése jelenthet áttörést. A (párt)politika ebből a szempontból vészesen és veszélyesen elmaradott, hiszen alig koncentrál erre a kérdésre. A forgalomban lévő programok két irányban tájékozódnak: világképeket és szakpolitikai irányokat, elképzeléseket vázolnak fel. Teszik ezt úgy, mintha az adott párt légüres térben mozogna, s a politikai paletta egyedüli szereplője lenne. »Megcsináljuk«, »végrehajtjuk«, »átalakítjuk«, »felszámoljuk«, »újraértelmezzük« – hogy csak néhány szokásos kifejezést soroljunk fel, s ezek közös eleme, hogy az adott elit »önmagát ajánlja« gyógymódként, és egyáltalán nem – vagy csak szükséges rosszként – foglalkozik a közeggel, a riválisokkal, az elit többi részével. Ez azonban így – Dahl idézve ismét – nagyon XIX. századi! Egy olyan korban azonban, amikor minden a networkökről, a kapcsolatokról, a formális és informális politikai szerveződésekről szól, a liberális demokrácia sikerét önmagában egyetlen elit sem garantálhatja. Még a legjobb, a legfelkészültebb sem! Ebből pedig az következik, hogy az európai megújulási folyamatnak is kulcskérdése, hogy akár Barroso fejében, akár az általa felkért értelmiségi körökében milyen elgondolások vannak a »világmegváltó« eszméken és a pragmatikus szakpolitikákon túl. Mit tudnak ajánlani az elitek újszerű viszonyának kérdésében? Ha erről a felkért programalkotó szakértőknek nem lesz mondandójuk, ha az elitek együttműködésének újraszabályozására nem körvonalazódik egy, a mai realitásokat figyelembe vevő stratégia, akkor az egész folyamat elveszíti az erejét és a vonzóképességét – minél inkább megyünk Kelet-Közép-Európa irányába, annál nagyobb mértékben.
Arra most nem térünk ki, mennyire égbekiáltóan hiányoznak az ilyen típusú programok a hazai politikából, hogy ne mondjuk a formálódó ellenzék stratégiájából. Puszta világképcsaták és szakpolitikai programok helyett az elitek új egymás mellett élési módjának kreatív kimunkálása lehet a nyerő stratégia. Európában és itthon is.”