Egyik kutya, másik eb

2013. augusztus 22. 16:38

A foglalkoztatási adatok kismértékű javulását szinte kizárólag a közfoglalkoztatás elképesztő mértékű felfuttatásának köszönhetjük.

2013. augusztus 22. 16:38
Bertha Szilvia
Alfahír

A kommunikációval ellentétben a forradalmi kétharmad hatalomra jutása és a számtalan, óriási médiakampánnyal kísért akcióterv után a helyzet gyakorlatilag változatlan. A foglalkoztatási adatok kismértékű javulását szinte kizárólag a közfoglalkoztatás elképesztő mértékű felfuttatásának, valamint különböző jogállásváltozásoknak és a részmunkaidő elterjedésének köszönhetjük, míg a regisztrált munkanélküliek számának csökkenése mögött az álláskeresési juttatások drasztikus visszavágását és a külföldi munkavállalás növekedését is feltételezhetjük (ez utóbbi egyébként a foglalkoztatási adatokban is megjelenik).

Mielőtt a szocialisták vagy az úgynevezett »új« baloldal nagyon örülni kezdenének, az ő tevékenységük ezen a területen szinte már háborús bűnnek felel meg. Medgyessy Péter bankárkormányának hatalomra jutásakor a munkanélküliségi ráta alulról súrolta a 6%-ot, a Gyurcsány-Bajnai duónak mindezt duplájára sikerült növelnie 2010 elejére. Még mielőtt végighallgatnánk a válságra való hivatkozásokat, annak 2008-as kitörését olyannyira jól sikerült »kezelniük«, hogy a Fidesz hatalomra jutásáig, röpke 2 év alatt, 160 ezer fővel nőtt a munkanélküliek száma, a foglalkoztatottak számának szintén radikális csökkenése mellett.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2013. augusztus 22. 19:14
Egyik kutya, másik eb A harmadik, meg ugat!
Taxin
2013. augusztus 22. 19:10
Hogy nézel ki, bazmeg?
tóth mária
2013. augusztus 22. 17:49
Azt histi, hogy ó is valaki! Pedig nem.
Tündér_Lala
2013. augusztus 22. 17:48
Talán azt kellene egyszer megnézni, hogy mondjuk a rendszerváltástól hogyan alakul a termelésben (cserealap előállítás, amelyért olajat, gázt vagy bármi mást vásárolhatunk a világpiacon) hányan vettek részt arányaiban a többi tevékenységhez képest. No az lenne a beszédes adat, amely megmagyarázná a helyzetünket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!