„Először is a kóstolás valóban ingoványos terület az objektív értékítéleteknek. A kóstolás tapasztalatszerzés, mely episztemológiai értelemben a posteriori úton megy végbe. Kant óta pedig tudjuk, a valóság megjelenése tőlem, tapasztalótól is függ. Függ attól a szűrőrendszertől, amelyen keresztül a valóság áramlatai – racionális és a posteriori ismeretek formájában – elérnek hozzám. Leegyszerűsítve: ez a szűrőrendszer eltérő szemcséjű mindenkinél, ezért látjuk a valóságot mindannyian másként.
Ez a fent körülírt szubjektum problémája, ez a magyarázat a non-algoritmikus természetre. A szűrőrendszer viszont kondicionálható, ez történik például akkor, amikor megtanuljuk a bor sav-, csersav- és szárazanyag-jelenségét detektálni, s azok mértékét lehetőleg egy minél szűkebb »-tól -ig« skálán elhelyezni. Az ember viszont nem egy puszta két lábon járó szűrőrendszer, ezer és ezer összetevője van mentális és pszichikai értelemben, száz meg száz impulzust dolgoz fel percenként, a legfókuszáltabbnak hitt pillanataiban is temérdek dolog ostromolja háttéri tapasztalatának szenzorait, s ennél fogva nem értek egyet BGB azon állításával, miszerint egy borszakértő bármikor tud »mérőműszerként« funkcionálni, nem számít, este vagy reggel van, mint ahogy az sem, jó napja van vagy nincs.
Számít. Részben ez ad magyarázatot arra, hogy egy ítész miért tudja ugyanazt a bort, ugyanabban a közegben az időhorizont más-más pillanatában eltérő pontszámokkal értékelni.”