Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

Ahogy Kulka János fogalmazott lelkesen: sehol egy bőrtanga! Hát, nekünk hiányoztak a bőrtangák.
„Maga a felvonulás pedig, mint azt mindenhol kiemelik, igen visszafogott volt. A Pride-ot támogató sajtó boldogan jelentette, hogy nem voltak extremitások, mindenki nagyon jól viselkedett. Ahogy Kulka János fogalmazott lelkesen: sehol egy bőrtanga!
Hát, nekünk hiányoztak a bőrtangák. Értjük, hogy a Jobbik, a Fidesz és a mezei homofóbok a felvonulók szerintük deviáns kinézetével és magatartásával próbálják lejáratni a rendezvényt, ezt pedig a jó magaviselettel lehet kivédeni. Értjük, hogy a mostani, valóban szolid és barátságos menet úgymond párbeszédképesebb, mint ha több száz nekivadult drag queen is keveredik a mosolygós fiatalok közé. Értjük, hogy Magyarországon a melegfelvonulás még mindig nem népünnepély, hanem szolidaritási akció. Mindezt értjük, csak azt nem, miért kellene ennek külön örülnünk.”
