Ich bin ein Gombaszöger

„Óh Istenem! Miért tetted ezt velem? Miért csak 32 évesen ültetted a fejembe a gondolatot, hogy ellátogassak Gombaszögre? Már napok óta ezen szomorkodom, és gyászolom a sok kiesett évet. Ez a tábor ugyanis egyszerűen és nagyszerűen fantasztikus, és a futball abbahagyása után most már van egy másik dolog is, amit az életemben bánok. Nem baj, még így is lesz lehetőségem bőven, és azzal tuti élni is fogok.

(...)

A tábor maga fantasztikus volt. Bár alig ismertünk ott valakit, mégis olyan benyomásom volt hogy itt aztán mindenki régi barát. Akárhova nézett az ember, mosolygós és boldog arcokat láthatott. Ami meglepő volt: Nem nagyon láttam extrém dolgokat. Mármint amikor valaki átesik a ló túloldalára és mondjuk a saját hányásában fetreng. Na jó, persze sokan felöntöttek a garatra, úgy rendesen, de egész végig kulturált szórakozásnak lehettem a tanúja. Az árak is nagyon barátiak voltak, látszott hogy a szervezők nem a meggazdagodás jegyében tolták alánk ezt a feszkót, hanem sokkal inkább azért hogy mindenki megtalálja a számítását.

Na most pedig jöjjenek az übernagy dícséretek: Az egyik dolog, amire igencsak háklis vagyok, az általában a koncertek kihangosítása. Nos itt bitang jól szóltak az előadások. Akármennyire is szerettem volna belekötni valamibe, egyszerűen nem találtam fogást a dolgon. Nem pontosan az én zsánereim voltak ezek a zenécskék, de imádtam mindet. Pontosan azért mert úgy került a fülembe, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Aztán persze a sok sörtől meg a böfögős kolbásztól gyakori vendég voltam a mellékhelyiségekben. Most biztosan azon röhögtök páran, hogy a Gerzson megint a klozetekkel foglalkozik. Azt gondolom erről, hogy ha az ember fesztiválozni megy, attól még nem lesz belőle disznó, és még félrészegen is jól esik olyan helyen piszkítani, ahol megmarad az emberi méltósága. Ez számomra egy nagyon fontos dolog, és etéren is kitettek magukért a tábor szervezői. A szociális helyiségek mindig tiszták voltak, elegendő klozetpapír és szappan volt bekészítve, akárhányszor is vettem azokat igénybe. Nem tudom, hogy csinálták, de le a kalappal. A táborban a sátrak is szépen, rendezetten voltak felállítva. A színpadok úgy voltak elhelyezve, hogy a relatíve kis terület ellenére az egyik műsor nem zavarta a másikat.

Úgy teljes a kép, ha megemlítem azokat a dolgokat is, melyek szerintem kevésbé ütötték meg a mércét. Az egyik ilyen a kaja volt. Bár sosem éheztem, egy kicsit szegényesnek éreztem a kínálatot, amellett hogy a minőséggel természetesen semmi bajom nem volt. Gondolom ennek megvolt az oka. A szervezők kajajegyes rendszere lehetővé tette azt, hogy nagyon olcsón jussanak eledelhez a táborlakók, de a napi menün kívül csak kolbásszal, rántott sajttal meg sült hússal találkoztam. Igaz, az egész napos koszt 3€-ba került, szóval ha így vesszük, akkor a gasztrós partner jelesre vizsgázott. A nagyszínpadhoz közel fellelhető üvegtigris stílusú büfében ugyan volt hamburger és számos más junk food is, de én mint gyakorlott fesztiválozó ennél egy kicsit többet vártam. Aztán lehet hogy csak el vagyok kényeztetve. Igaz volt gulyásfőzés is, meg biztosan pár más gasztrós esemény amiről lemaradtam, de általában amikor éhes voltam, mindig keveseltem a választékot. Lehet hogy többet kellett volna tintáznom, és akkor kevesebbet foglalkoztam volna az ilyesmivel.”