A trafikmutyi igazi tragédiája

2013. július 04. 14:56

Még az a rengeteg lenyúlt pénz sem a legnagyobb tragédia. Hanem az, hogy ezzel a lépéssel megint elvész valami az egymás iránti bizalomból.

2013. július 04. 14:56
baum
Fent és Lent

„Még az a rengeteg lenyúlt pénz sem a legnagyobb tragédia. Hanem az, hogy ezzel a lépéssel megint elvész valami az egymás iránti bizalomból. Megint csak azt érte el egy kormány, hogy ne egy jobb kedvű, egymás szemébe őszintén belenézni tudó országot építsünk, hanem épp ellenkezőleg, lehajtott fejű, a másikban nem bízó, a közösségi érdek helyett a mocskos kis egyéni harácsolásra épülőt. A már alapvetően módos szemétládák háttéralkui miatt gyanakvó az egyszerű állampolgár egy valószínűleg minimálbérért dolgozó emberrel szemben.

A kádári éra megteremtette a kiskapuk országát, a kiskapuk paradicsomát. A rendszerváltás utáni kormányok nem tudtak megküzdeni ezzel a teherrel. Nem volt rá akarat, nem volt szándék, hogy társadalmi diskurzus keretében addig beszéljük át ennek a rendszernek az erkölcsileg vállalhatatlan mivoltát, míg le nem mossuk magunkról örökre.

Ehelyett az Orbán-kormány állami szintre emelte, sőt gránitba öntötte a kiskapuk rendszerét. Ha megvannak a megfelelő pártkapcsolataid, akkor nincs határ. Trafik, föld, nyugdíjkassza, még a gyereked fenekén is lesz piros pötty, ahogy Matolcsynak mesélték a japán tudósok.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ballada
2013. július 04. 22:11
Trafik privatizációban nincs tragédia ,a tragédia a baloldal a szocik oldalán látható, libás, vörösiszap , a szemkilövetések, rugdosások, mind a szocikhoz köthetők .
ballada
2013. július 04. 22:08
Multik és a szocik összejátszása ,a proli óbégató baloldal hergelése az egész cirkusz.Persze hogy jutott a szoci brancsnak is trafik , nem akarnak beletörődni hogy a jobboldal is kaphat helyet az üzletbe.Szocik jogot formálnak a 8 éves mutyizásuk révén megszokták hogy csak ők részesültek az üzleti javakból hogy nem vihették az egész dohány üzletet.Miért ne kaphatna a jobboldal trafik üzletet ,igen ám a baloldali kacagó hiénák mutyik ordítanak ha jobboldal is részesül a privatizációból ,pedig az igazi mutyit lenyúlásokat a szocik csinálták ,csak erről hallgatnak.
hümmögő
2013. július 04. 21:45
Itt sem nagyon kommentelnek a birkák! Rohadt mutyisok! Hm!
Ászok
2013. július 04. 19:05
A jelenlegi rezsim valóban állami szintre emelte a korrupciót. A trafik-mutyi csak egy kis szelete és nem is a legnagyobb tétel a sorban. Már az előző Fidesz-kormány alatt is ezt próbálták de mára teljesedett ki teljes mértékben. Akkor mint vállalkozó magam is gondolkodtam a un. Széchenyi pályázatokról de nyílt korrupciós felhívás miatt elálltam. Ma már külföldön dolgozom és eszem ágában sincs haza jönni és nem csak az anyagiak miatt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!