Visszapuskázás utánlövésre, azaz Cécile 2.0

„Aki kurvának megy, ne sírjon, ha… Nagy port felvert Kulturkampfos posztunk kapcsán elég furcsán alakultak a fejlemények. Ugyanis a legtöbb kardlapozást – amúgy érthető módon – saját sorainkból kaptuk. A múlt héten pedig a Mandineren kapott egy utánlövést, amire most válaszolunk is. (…)

Ezért amikor Tormay Cécile néni kapcsán előjön a Kulturkampfban betöltött szerepünk, magunkat leginkább egy szétlőtt kapualjban rekedt katonaként látjuk, aki holmi propagandisztikus célokért került két tűz közé. Aristo szerepe kétes számunkra, mert nem fedi fel véleményét (azon túl, hogy ízlés dolgában nem kíván velünk vitatkozni ) Számunkra valahol annak a komisszárnak a képét ölti magunkra, aki ránk, a visszavonuló bakákra maga nyit tüzet, merthogy parancs szerint egy lépést se hátra. Vagy mi. Aristo ugyanis számunkra elég értelmetlen módon védelmezi Tormay Cécile-t úgy, hogy nem tűnik túlságosan elhivatottnak a tekintetben, hogy miért is érdemelne szobrot, utcát, új kiadást a nyanya. Egyszerűen nem értjük. Az egész Tormay-jelenségben ugyanis egy darab olyan Uz Bencét vagy Krisztusfaragó embert se találunk, ami miatt a szerző megérdemelné azt, hogy lemossuk róla a jól megérdemelt náci jelzőt, és újra olvasottá tegyük műveit, ahogy azt mondjuk Nyírő esetében a korábbi cikkben is kinyilvánítottuk. Számunkra csak valami furcsa propagandisztikus elképzelés mentén nyer értelmet Szészil, hisz a »jobboldali olajmezők« – csak hogy tovább lubickoljunk a saját kis allegóriánkban – baromira másfelé vannak. Tormay kapcsán harcolni olyan, mintha Sztálingrádnál telelnénk. Egyszerűen nem éri meg, miközben iszonyú áldozatokkal jár, hisz végső soron a vita ugyanúgy a második VH körüli ideológiai elhajlások jelentőségét firtatja. De Tormay nem egy Ezra Pound, aki amúgy Nyírőnél és Tormaynál is durvábban nácult be. De ott van mögöttes érték, olyan, aminek a hatása, ereje többet ér annál, semhogy máglyára vessük a Canticost. De Tormay nem írt ilyent, és Nyírő sem. Nyírő legalább VALAMIT írt, de Tormay még annyit sem. Innen nézve meg az egész ügy nem éri meg. Ugyanúgy nem éri meg, ahogy Sztálingrád sem érte meg. Tormay Cécile nem képvisel akkora értéket. Kerényi meg egy szobában sikítozik, hogy márpedig egy lépést se hátra. Mi meg ott vagyunk a patchwork tarkaságú szociokulturális közegünkben, és próbáljuk megérteni, hogy mitől lesz jó, ha Tormay Cécile nénit rehabilitálják, és kiről szól a Kulturkampf?”