Megszállottak és megszállók

2013. július 30. 10:25

A 2004-es népszavazás nyilvánvalóvá tette, hogy a kettős állampolgárság ellenzőinek igen nagy a tábora Magyarországon.

2013. július 30. 10:25
Ara-Kovács Attila
Diplomáciai Jegyzet

„A 2004-es népszavazás nyilvánvalóvá tette, hogy a kettős állampolgárság ellenzőinek igen nagy a tábora Magyarországon, s ha ennek dacára mégis megszavaz majd a parlament egy erre vonatkozó törvényt, a határon túliakkal szembeni ellenérzés minden eddiginél nagyobb, sőt artikuláltabb lesz. Az erdélyiek kiábrándultságának, reményvesztettségének egyik forrása ma éppen az a rendkívül negatív, sokrétű tapasztalat, amit e 2004-ben kifejezésre juttatott, 2010 után pedig immáron önigazolást nyert ellenérzés produkált.

Másrészt számos jele volt már a múlt században is annak, hogy a nemzetegyesítés megszállott politikai kísérleteire milyen elementáris elutasítással reagálnak a határon túliak. A második bécsi döntéssel (1940) Magyarországhoz visszatérő, Észak-Erdélyben élő magyarok nagyon gyorsan rájöttek, hogy a kivonuló románok és bevonuló magyarok mindössze csak helyet cseréltek, a rezsim ugyanaz maradt. A magyar csapatok Erdélynek nem a felszabadulást hozták el, hanem a háborút, a népirtást: a Don-kanyart, majd a holokausztot. Így az anyaországiakból az erdélyiek szemében gyorsan »anyások« lettek, a magyar adminisztráció kiépüléséből pedig pont olyan rossz megszállás, mint azt megelőzően a románok esetében.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mustarharmas
2013. július 30. 16:52
De nagyon fáj nektek, hogy ismét egy ország állampolgárai vagyunk....
Erdélyi kopó
2013. július 30. 16:24
jászvárosi Jászvásár-i
kjkj945
2013. július 30. 16:17
Kettős állampolgárságról szóló népszavazás eredményei[20] (2004. december 5.) A szavazásra jogosultak száma 8 048 739 fő 100% A megjelentek száma 3 017 739 fő 37,49% Ebből érvénytelen szavazat 61 168 a megjelentek 2,03%-a Ebből érvényes szavazat Válaszok száma százalék Igen 1 521 271 51,57 Nem 1 428 578 48,43 Összesen 2 949 849 100 "" A 2004-es népszavazás nyilvánvalóvá tette, hogy a kettős állampolgárság ellenzőinek igen nagy a tábora Magyarországon. "" 1 428 578 Arra ez óriási para!
ottapont
2013. július 30. 15:37
"A magyar csapatok Erdélynek nem a felszabadulást hozták el, hanem a háborút, a népirtást: a Don-kanyart, majd a holokausztot. Így az anyaországiakból az erdélyiek szemében gyorsan »anyások« lettek, a magyar adminisztráció kiépüléséből pedig pont olyan rossz megszállás, mint azt megelőzően a románok esetében." Esetleg a szerző beteg, romlott elméjében van ez így! Magam részéről éppen a napokban bukkantam rá a neten a szülőfalum körüli harcok részletes leírására és sem a térben sem az időben való távolság nem csökkenti a hálát és a tiszteletet amit azok iránt a hős magyar katonák iránt érzek akik testvérként harcoltak az én, akkor még színmagyar kis falumért! A Jóisten őrizze és áldja többek Kovács Tibor hadnagyot, a 13/I. gyalogzászlóalj géppuskás-századának parancsnokát, valamint a 13/I. gyalogzászlóalj egyik századparancsnokát, Molnár Gyula főhadnagyot, akiket most már név szerint is ismerek, ellentétben azokkal a névtelenekkel akik a temetőnkben nyugszanak. Minden egészséges lelkű nép tiszteli a hőseit, csak a magyarokkal próbálják meggyűlöltetni őket az ilyen sehonnaiak mint Ara. Nem fog sikerülni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!