A jó kormányzás mítosza

2013. július 25. 18:03

A jó kormányzást szinte minden politikai erő a zászlajára tűzte. A Fidesz-KDNP úgy gondolja, meg is valósította.

2013. július 25. 18:03
Ansinn
Kapitalizmus blog

Ez a baj a régóta várt Együtt-MSZP megállapodással is. Sokan szinte hisztérikusan követelték az összefogást, arra számítva, hogy ezzel megszűnik az ellenzék megosztottsága és tömegek csatlakoznak a támogatóikhoz. Most pedig értetlenül nézik a »fanyalgókat«, akiknek semmi sem jó. Pedig már korábban is voltak figyelmeztetések: maga az összefogás még nem fog megoldani semmit. (Ld. pl. az atv összeállítását a szárszói találkozóról.)

Most, hogy megvan a közpolitikai megállapodás, már látható: a fenti tévhit áthatja az egész szöveget. Nem fogok végigmenni rajta, mindenkinek magának kell eldöntenie, támogathatónak tartja-e ezt a választási együttműködést. De felhívom a figyelmet a 4. pontra, ami a korrupció ellen a pályázati folyamat teljes nyilvánosságával kíván védekezni. Jó a módszer, nem abban van a hiba. De még jobb volna, ha nem is pályáztatnának. Ha nem szednék el a jövedelmet és osztanák újra nagyon tisztán, hanem ott hagynák, ahol keletkezik. És a jövedelem-tulajdonos – aki maga küzdött meg a pénzéért – saját maga tudná, mire érdemes költenie és mire nem.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gary_cooper
2013. július 25. 18:56
Nem csak a Fidesz és a KDNP gondolja úgy, hogy meg is valósították. Én is úgy gondolom. S valószínüleg még sokan mások is úgy gondolják, kedves szerzö.
Berecskereki
2013. július 25. 18:49
Szerintem a jó kormányzati politikának nincs objektív mércéje. Mindettől függetlenül Nyugat-Európában kétféle kormányzás áll egymással szemben; az állam kitüntetett szerepéről lemondó neoliberálisok (good governance) és velük állnak szembe az állam megerősítésében gondolkodók (good government).
Antigoné
2013. július 25. 18:44
Érdekes "összefogás" lenne vagy lesz is az úgynevezett baloldalon: egyrészt állampárti emlőkön nevelődött ősszocik (az MSZP fő támogatói bázisa), másrészt milliárdos zsúrfiú vezette "középutas" kapitalisták, harmadrészt drogliberalizációt és melegházasságot követelő ideológiamentes bajkeverők, valamint kapitalizmus-kritikus, joigvédőnek álcázott zöldek. A "társutas" újkonzervatív Bokros-pártól és a főnixként megéledt Fodor-féle liberálisokról nem is beszélve. Miben érthetnek ezek egyáltalán egyet? Nyilván pusztán annyiban: vesszen Orbán! Csakhogy ez édeskevés.
USsange
2013. július 25. 18:31
"A jó kormányzást szinte minden politikai erő a zászlajára tűzte. A Fidesz-KDNP úgy gondolja, meg is valósította. " Meg még egy csomó szavazó is úgy gondolja. Persze mindig mindent lehet jobban csinálni, de a ballib 8 elkúrt esztendő után ez a 4 év felüdülés. Nem is látok olyat, aki jobban tudná csinálni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!