Államfők, ha fejet hajtanak

„Némely pillanat nagyszerűségét egy aprócska könnycsepp fejezi ki a legjobban. Szerdán, amikor Áder János magyar és Tomislav Nikolić szerb köztársasági elnök közösen hajtott fejet Csurogon a második világháborút követő tömeggyilkosságok magyar áldozatainak emlékműve előtt, a megjelent többezres tömegben sokaknak nedves volt a szeme. A gesztus jelentőségét jól érzékelteti, hogy nem is olyan régen még újra és újra meggyalázták az egykori dögtemető területén felállított fakeresztet, amely a tömegsírba hányt ártatlan áldozatokra emlékeztetett. (...)

Egyes vélekedésekkel ellentétben Áder János magyarok által elkövetett bűnök miatti bocsánatkérése nem az önfeladás kifejeződése volt. Éppen ellenkezőleg. Csak magabiztos nemzeti tudattal lehet kilépni az örök áldozat önfelmentő szerepéből. Csak így lehet elég erőt meríteni ahhoz, hogy kimondjuk: magyarok is öltek meg szerb civileket, honvédek kezéhez is tapadt ártatlanok vére. És bár az újvidéki hideg napokról már a hatvanas években született regény és film is, egészen más súlya van egy államfő önkritikus mondatainak.

»Közel 70 évet kellett várnunk arra, hogy egymás szemébe nézve közösen is kimondhassuk: a bűnnek nincs származása, sem nemzetisége, nincsenek bűnös népek, csak bűnös tettek, bűnös indulatok, bűnös emberek vannak« – mondta a magyar államfő elnökségének eddigi alighanem legfontosabb szavait, miután megkoszorúzta Csurogon a szerb áldozatok emlékművét.

A politikusi múlthamisítások és múltidealizálások világában a tiszta, világos beszéd nagy kincs. Becsüljük meg.”