A magyar jövő megtekinthető Örményországban

„Örményország gazdasága mára különböző helyi potentátok kezében van, akik rendre a politikai elit seggéből bújnak ki, az ő lekötelezettjeik, vagy fordítva, a politikusok váltak ezeknek a báróknak a lekötelezettjeivé. Legalább nem labancok és a globalizált liberális nagytőke képviselői mondhatnánk. Örmény bárók ezek. Érdemi külföldi befektetés mára nincs is az országban.

Mondjuk örmény is egyre kevesebb.

Az emberek ugyanis, ahogy az nálunk is szépen elkezdődött, a lábukkal szavaznak. Csak ők már húsz éve teszik ezt, így mára oda jutottak, hogy abbahagyták a népszámlálást például. Politikailag elég nehéz azzal mit kezdeni, hogy a 15 milliós örménységből mára becsült adatok szerint 2,9 millió lakik az országban. Minden választás után százezres nagyságrendben kelnek útra emberek. Jórészt a fiatalok. A gazdaság mára, már ami a lakosság megélhetését illeti, ennek a hatalmas diaszpórának a hazautalásaiból él. Ennek eredménye persze az, hogy az a képlet miszerint a jövedelmekből beszedett adóbevételek újraelosztásából működtetnek nagy társadalmi rendszereket, egyszerűen nem működik. Nincs is olyan Örményországban, hogy TB rendszer mondjuk. Ki lehet fizetni a vakbélműtét költségét, vagy meg is lehet halni. Magánügy.. (...)

Az örmény gazdaság egyébként több alkalommal is képes volt jelentékeny növekedésre. 1995 és 97 között egy sikeres IMF programnak köszönhetően, az évezred vége és 2007 között pedig a maga erejéből ért el két számjegyű növekedést. Igaz ez arról az alacsony bázisról történt, amit az ő rendszerváltásuk után megélt mintegy 61%-os GDP csökkenés okozott. Az egészségtelen gazdasági szerkezet miatt azonban a lakosság pusztán az eséseket érzi meg a bőrén, az élet a növekedési fázisban sem lesz jobb, mindössze az egyenlőtlenségek nőnek, a kevés gazdag oligarcha, és a belőlük élő helyi kiskirályok felszívnak minden érdemi forrást.

A 2008-as válság, egészen a napjainkig azonban ennek a korábbi növekedésnek is betett, az egészségtelen gazdasági struktúra, lehetetlenné tesz mindenféle egyébként szükséges szerkezeti váltást, az ország stagnál.

Érdemes megfigyelni, miként lehet még így is fogva tartani és ebben az állapotban évtizedekig sanyargatni emberek millióit.

Alaphelyzet a megfélemlítés, az állandó függés, a reménytelen kiszolgáltatottság érzése. Nem tilos a kritika. Lehet ellenzéki sajtó is. De az ellenzék vagy még a kormánynál is vérmesebb nacionalista és minden-gyűlölő, vagy erőtlen intellektuális tanulmány írogatók. Szoktam látni tüntetéseket Jerevánban. 22-en vonulnak zászlókkal hangosbeszélőbe skandálva. Elmennek az operaház környéki éttermek mellett, két rendőr unottan kíséri őket, az emberek meg pár másodperc után visszahajolnak dolmájuk maradékát megenni az étterem teraszán.

Az ellenzékieknek állás nem jut, pár nyugati szervezet tartja el őket.

De a megfélemlítés még kevés. Abban nem lehet hosszú ideig élni, abból előbb utóbb forradalom lesz. Vakítani kell a parasztot, arra pedig a legjobb módszer a folyamatos ellenségkeresés, amivel egyúttal szorult helyzetünket, nélkülözésünket is magyarázni lehet. Ellenségből nincs hiány Örményországban. Ott vannak mindjárt a törökök, akiknek keleti határa alig pár kilométerre van Jerevántól, de az a határ évtizedek óta le van zárva, mivel a törökök nem hajlandóak elismerni a múlt század eleji népirtást, aminek milliónyi örmény esett áldozatul. Az örmény Trianon a török genocídium, ráadásul az ő Erdélyük még az arcukba is van tolva, mert a jelenleg török területen lévő, örmény nemzeti szimbólum, a bibliai Ararát hegye, a város minden pontjáról kiválóan látható.”