Nyughatatlan erő

„A mai események – bár a parlament szabályain jócskán túlléptek – botránynak jók voltak, de a száz évvel ezelőttihez hasonló felfordulást szerencsére nem eredményeztek. A Jobbik az akcióval elérte, hogy bizonytalanságot keltsen a törvény körül, s talán arra is van esélye, hogy a döntően a jobboldal hagyományos táborához tartozó vidéki gazdálkodók számára világossá tegye, mit gondol az új földtörvényről. Természetesen nem lehetünk abban a helyzetben, hogy megmondjuk, a közvélemény miként reagál majd az eseményre, de annyit azért megkockáztathatunk, hogy – éppen a viszonylag konszolidált normasértés miatt – a Jobbiknak nagy veszteségre nem kell felkészülnie. Éppen ezért (is) arra számítok, hogy nem a mai volt az utolsó ilyen akció: miután a fegyelmezetten működő kétharmados többség mellett az ellenzéknek szinte semmilyen »hagyományos« lehetősége nincs arra, hogy botokat dugjon a küllők közé, bármennyire furcsa ezt mondani, de teljesen racionális, ha unortodox lehetőségeket keres a véleményének elmondására.

A parlamenti kivonulások és plakátozások – minként ezt ma is láthattuk – ehhez már nem elegendőek, ha valaki a pulpitust is elfoglalja, a hírek róla szólnak majd. A választások előtti évben a szereplés, a megjelenés, az elérés kényszere a korábbiaknál lényegesen nagyobb lesz, ami szintén ebbe az irányba, a kockázatos akciózások felé terelheti az ellenzéket.

Miközben tehát a kormány – a saját szempontjából hasznosan – nyugodt erőről beszél, az ellenzék – s különösen a radikalizmustól nem idegenkedő politikusok – számára nem nagyon van más út, mint a nyughatatlanság. Nem tudom, hogy hol lehet a határ, s azt sem, hogy egyáltalán elindulnak-e ezen az úton, de azt hiszem, hogy a minta semmiképpen sem 1912, sokkal inkább 1904 lehet. Azaz nem lőnek, hanem – inkább metaforaként használva, mint konkrétan – bontanak.”