Nem.
Rózsa-Flores egy, az interneten elérhető hanganyag szerint önt említi annak a sornak a végén, amely a beszédet eljuttatta hozzá. Nem mondott igazat?
Rózsa-Flores »vallomásában« számomra is vannak új elemek. Az, hogy ő kapta meg a felvételt valakitől, idáig csak feltételezés volt, konkrétan nem tudtuk. Tényként csak annyit állít, hogy a hanganyagot egy informatikustól kapta. Elmondja, ez az informatikus arról beszélt neki, hogy a felvételt a Szekeres Imre cégeit vezető személytől kapta, aki azt közölte vele, hogy tőlem kapta a hanganyagot. Nem kétlem, hogy Rózsa-Floresnek ezt mondták, és ez a verzió meggyőződéssé vált, tehát ő nem is hazudik, hiszen elhitte ezt a változatot. Igaz, még más változatokat is szóba hoz.
És igaz, amit neki mondtak?
Nem, nálam semmiféle hangfelvétel nem volt. Mindemellett nem vagyok egy »szivárogtató típus«, és nem is fűződött az anyag nyilvánosságra hozatalához semmilyen személyes vagy politikai érdekem. A jobboldal egy része, amely szereti a másik oldalon az összeesküvéseket, persze kész tényként veszi azt az információt, hogy én Szekeres Imre »emberének« adtam oda a hanganyagot. Mosolygok azon, ahogyan ezt komolyan tudják venni, és elő tudják adni. Az már egy másik történet, hogy Rózsa-Florest ki manipulálta ezzel az információval.