Harcmodor

„Ha az utca a rendbontásra, az államrend megdöntésére nem jött be, akkor maradt az Országház, a parlamenti ülésterem. Ez már mutatja egyes politikai erők tehetetlenségét s alkalmatlanságát a politizálásra. Mindenesetre a jel figyelmeztető, mert valakinél, valakiknél elszakadhat a cérna. Lehet, hogy ez a cél? Nem tudom. Pénteken mindenesetre példátlan dolog történt. A földtörvény zárószavazásakor a Jobbik parlamenti képviselőcsoportja elfoglalta a házelnöki pulpitust. Ezzel fizikailag akadályozta a levezető elnök, Latorcai János munkáját. Ugyanekkor az eszdéeszes gyökerű Párbeszéd Magyarországért képviselői és az LMP egyes tagjai hangosbeszélővel tiltakoztak. Ez a fajta agresszivitás a parlamentben nem az első, a legsúlyosabb az volt, amikor a liberálisok az emeletről kötegnyi röpcédulával fejbe dobták Wittner Máriát.

A kérdés, hogy meddig lehet ezeket az atrocitásokat a szabadon választott parlamentben folytatni. Hol a határ? Ott, ahol a szó, az érvek már nem számítanak? Következik a pisztolygolyó, mint százegy évvel ezelőtt, 1912. június 4-én, amikor Tisza István miniszterelnökre a véderőtörvény elfogadásakor többször rálőttek? Idáig kell elmenni? Hiszen ahogyan illetéktelenül körbevették az agresszív képviselők a levezető elnököt, már csak egy ideges ember rossz mozdulata kellett volna. A szocialisták ebben a tragikomédiába fulladt akcióban nem vettek részt, inkább folytatják külföldről szervezett, Magyarország elleni aknamunkájukat. Ez is harcmodor. A dolgok jelenlegi állása szerint ez tartani fog a kifulladásig. Miután az oxigén azon a térfélen fogyatkozik, egyre agresszívabbá válik a politizálásuk. Pedig az agresszivitás, a gyűlölet nem jó tanácsadó.”