A Bilderberg-csoport közleménye

2013. június 26. 14:35

Ilyen légkörben egyszerűen nem tudunk rendesen, nyugodtan összeesküdni.

2013. június 26. 14:35
Seres László
Seres László
hvg.hu

„Tisztelt hvg.hu szerkesztősége,

hosszú évek hallgatása után informális, ám nem kevés befolyással bíró köreink úgy döntöttek, megszólalnak a médiában, félretéve ezzel több évtizedes sikeres konspirációs tevékenységüket. Nem véletlenül választottunk egy magyar online felületet erre a célra: három olyan magyar civil szervezet szólított meg minket akaratlanul is, amelyek nemhogy vetekszenek, de egyenesen túltesznek nem kevés befolyással bíró köreinken. Ilyen légkörben egyszerűen nem tudunk rendesen, nyugodtan összeesküdni. (...)

Tévedtünk, amikor hagytuk, hogy Reding asszony megcáfolja a megjelenteket, hiszen nem számoltunk azzal, hogy Magyarországon a többnapos hallgatást és a világos cáfolatot is töredelmes beismerésként dekódolják.

Ma délelőtt tehát felhívtuk telefonon Viviane Reding asszonyt, a Bilderberg-csoport Kis Közép-Európai Népek Leigázásért Felelős Divíziójának vezetőjét, és megkértük, vonja vissza, amit nekünk zárt körben a magyar választásokról elmondott, mondjon le minden elképzelhető tisztségéről, a bejáratnál pedig adja le 666-os sorszámú szabadkőműves-igazolványát. Hát azért mindent még mi sem tolerálhatunk.

üdvözlettel:

Slomó »Valami Cohen« Grünfeld

Központi Népmanipulációs Divízió, Bilderberg-csoport”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
racer
2013. június 26. 20:50
Jesszusom Seres, Ennél te igényesebbeket szoktál írni... Ez nagyon gagyi.
tevevanegypupu
2013. június 26. 19:05
Reading osszes eddigi kijelentese azt igazolja, hogy mondhatta amit neki tulajdonitanak. Vagyishogy mondta. Ostoba, karrierehes no Nelli Kroessel egyetemben. Heller Agnes soteteuropai valtozatai. Kulso s belso tulajdonsagaikkal egyetemben.
Berecskereki
2013. június 26. 18:46
Seres is megérdemelné munkája elismeréseképpen Teddy budijának és Ágnes nagyságos asszony szárszói aranykeretes képét.
Békafa őrnagy
2013. június 26. 18:27
Azt hiszik, idióta Mórickaröhögéssel mindent el lehet intézni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!