Horn Gyula valójában leginkább kommunista volt. Minden volt, amit ebben a szóban össze lehet foglalni.
„A Mandiner blogján Schmidt Mária esszében emlékezett meg Horn Gyula életéről. Ez az írás erre kíván reflektálni. A dőlt betűvel is jelzett idézetek ebből az esszéből származnak. Vajon Horn Gyula tényleg a magyar Talleyrand volt? Esetleg a nyugatos (bocsánat, zapadnyik) Kádár János? Vagy egyszerűen egy self-made man, aki élt a kínálkozó lehetőségekkel és ugyanígy járt el a hazája szolgálatában? Egyik sem volt. Vagy talán mindegyikből egy kicsi, egy egészen kicsi. Valójában azonban leginkább kommunista volt. Minden volt, amit ebben a szóban össze lehet foglalni.
1956-os szerepe teljesen egyértelmű, akár volt köze a Nyugati téri tüntetés három (vagy öt) halottjához, akár nem. Aki azon az oldalon állt, az a rossz oldalon állt. Az idegen megszállók oldalán, a szervezett bűnözést jelentő kommunista párt oldalán, az eszement, szürreális rémálmot jelentő szocialista tervgazdálkodás oldalán.
1956-ról vallott gondolatai összefoglalták azt, amit rendszerváltozás éveiben elutasítottunk. Az egyik a kádári rendpártiság hazugsága (tudniillik, hogy ő pufajkásként a törvényes rendet védte a huligán ellenforradalmárokkal szemben), a másik pedig a nettó történelmi hazugságok mitizálása (Horn bátyjának a halála, amit nem a fehérterrorista ellenforradalmárok, hanem egy szovjet teherautó okozott). 1956-ban a barikád egyik oldalán lehetett állni csak. Ha a barikád mindkét oldalának halottjait nemzeti áldozatoknak tekintjük – mint ahogy Horn Gyula tette – akkor minek volt az egész rendszerváltozás? A tézis, az antitézis után a szintézis? Nem, ez legfeljebb a poszt-kommunista elit és értelmiségi, társutas hálózatainak lehet a hitvallása. (...)
Végül is van-e válasz a bevezetőben feltett kérdésre? Mi volt Horn Gyula, azon kívül, hogy kommunista volt? A Mandiner egy korábbi, frappáns bejegyzésében »A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnökeként (1990-2002)« határozta meg, utalva a posztkommunista gazdasági-társadalmi blokkra, amely vezérének tekintette, miközben a haza ellenzékben volt. Hazaáruló volt tehát? Vagy csak egyszer volt hazaáruló, 56-ban, és 89-óta már nem, ahogy azt a Schmidt által mottónak választott Talleyrand-idézet sugallja? Vagy nem is ezt sugallja, hanem azt, hogy jókor volt jó helyen? Vagy ráadásul még, »megtette, amit megkövetelt tőle a haza«? Talán úgy lehetne összefoglalni, pátosz nélkül: Horn Gyula, amikor politikai előnyt tudott belőle kovácsolni, és lehetősége nyílt rá, akkor megtette, amit tehetett. És ez még nem elég a nemzeti pantheonhoz.”
Hermész a görögöknél az istenek hírnöke, emellett az irodalom védelmezője is volt. Nem tudom elhessegetni magamtól az érzést, hogy talán ezért volt valami közünk egymáshoz.
A szocialista pártelnök kijelentette, amikor a Tisza Párt elnöke még a NER kenyerét ette, az MSZP politikusai már akkor is ott voltak, ahol a legnagyobb a szegénység, és tettek is javaslatokat.
Az MSZP egykori minisztere innentől kezdve a háttérből kívánja támogatni a párt munkáját.
A DK csupán egyetlen, de nem elhanyagolható körülményről „felejtett el” tájékoztatást adni, arról, hogy a viszonylagos sikerük azzal magyarázható, hogy a választáson nem indult a Tisza Párt.
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Moszkva élesen reagált Donald Trump Grönlandra és Kanadára vonatkozó igényeire.
Friedrich Merz szerint nem kell tartani Washingtontól, hiszen Európa népessége jóval nagyobb, mint az Egyesült Államoké.
Hermész a görögöknél az istenek hírnöke, emellett az irodalom védelmezője is volt. Nem tudom elhessegetni magamtól az érzést, hogy talán ezért volt valami közünk egymáshoz.
