Dühből írtam

„Hihetetlen, milyen könnyen sikerült rugalmasítani a magyar gerincet kevesebb, mint negyven év alatt! Ennyire kényelmesek volnánk? Vagy mi lehet az oka? Ez törvényszerű? Elvégre Ferenc József is, a forradalom leverője, a végére Ferencjóskává szelídült…

Sokszor próbáltam már embereknek magyarázni, hogy mi a baj ezzel. Hogy »azok, akik hajlandóak feladni a szabadságukból egy kis biztonságért cserébe, egyiket sem érdemlik meg és idővel mindkettőt el fogják veszíteni« - Benjamin Franklin. Ez az, ami leginkább summázza ezt. Plusz ott van még a kapun belüli munkanélküliség, a hatékonyság hiánya (hatékonytalanság, van ilyen szó, vagy csak én használom?), az elavult technikák és technológiák, a fölösleges ipar (anyám, amikor valaki az Ikarust kívánja vissza, az de fel tud idegelni!), de leginkább az, hogy eltompította az emberek szabadságvágyát. Mert a tömb többi tagjához képest még nekünk volt a legjobb. A »legvidámabb barakk«. Akkor már inkább lett volna olyan rossz, mint máshol, mert úgy látszik, nekünk tényleg Mohács kell, másból nem tanulunk, de tán még abból sem.

Sokat győzködtem tehát embereket, mindig ugyanaz volt a koreográfia: én elmondtam, hogy miért volt rossz, ők elmondták, hogy mi volt benne a jó. Nem jutottunk sokkal előrébb. Szóval most máshogy magyarázom. Nem azt próbálom magyarázni, hogy miért rossz, hanem, hogy miért értelmetlen védeni. Ugyanis rájöttem egy fontos hasonlóságra: a Kádár-rendszer olyan, mint a gyerekkor. Apuka-anyuka (Kádár apánk meg, állambácsi) vigyáznak ránk, ellátnak minden jóval, cserébe nekünk csak kicsit dolgozgatni kell (aludni a gyárban vagy gyerekként házimunkát végezni) és nem visszabeszélni. Tök ugyanolyan szituáció. Amúgy társadalmi szinten ezt hívják paternalizmusnak. Na most, ez az, amiből Nyugaton (és most már Középen sem, ld. lengyelek, akik az ottani Orbánt, Kasczinskyt kinevetik) nem kérnek az állampolgárok, keleten pedig az alattvalók hozzászoktak.

De most komolyan, mindenki, aki a Kádár-rendszert (vagy Horthyt, vagy Orbánt, vagy úgy általában a szocializmust, de legalábbis a gondoskodó államot) tartja eszményképnek: a gyerekkorba visszavágyni nem gáz?

Ideje felnőni!”