Egy szavazás anatómiája

„Mi történhetett a Monitoring bizottságban, hogy először támogatta a magyar kormányt, majd nem támogatta, végül ismét megtámogatta?

Nos, elég lehangoló a magyarázat. Annyi történt, hogy az EPP-sek ott voltak a bizottsági ülés kezdetétől, míg egy szocialista csak később érkezett. Amíg a szocialista meg nem jött, az EPP volt többségben, ahogy ő megjött, az EPP kisebbségbe került. A módosítók első adagját támogatta a bizottság, a második adagját nem, és pontosan így tett a Közgyűlés is. De mi történt a végszavazásnál? Semmi különös, csak John Prescott brit szocialista, Tony Blair egykori miniszterelnök-helyettese elfelejtette felemelni a kezét. Egy pillanatnyi kihagyás, és a többség elolvadt, egy patkószeg miatt az ország elveszett.

Ám térjünk vissza a vitára, ahol a brit konzervatívok védték az Orbán-kormányt, viszont sokakkal szemben ezt igen színvonalasan tették, és érdemes odafigyelni szavaikra. Abban is volt némi igazuk, hogy Magyarországán – sok más országgal szemben – nincsenek politikai foglyok (bár igény lenne rá), és szabad gyülekezni is. Abban azonban súlyos igazságuk volt, hogy milyen alapon avatkozhatna be az Európa Tanács a magyar folyamatokba, amikor nem látják a magyar lakosság erőteljes tiltakozását az Orbán-kormány ámokfutása ellen. Sok hozzászóló tévedett abban, hogy a magyar kormánynak lett volna politikai felhatalmazása mindarra, ami Magyarországon történt, mert alig tagadható, hogy a győztes kormánypárt mindebből mit sem kötött a magyar szavazók orrára.

Ám figyelem! A csillagok mai állása szerint a 2014-es választások győztesét Orbán Viktornak fogják hívni. Ha pedig ez így lesz, akkor – akár tetszik, akár nem – ezzel a győzelemmel Orbán Viktor utólag megkapja a politikai legitimációt az elmúlt három év minden csínytevéséhez.”