Devizát nem látott ügyfelek

„A bank egyrészt kamaton beszed az ügyféltől sokkal magasabb százalékot, mint amibe neki a deviza került. Mivel a hazai pénzintézetek jórészt külföldi bankok leányvállalatai, a százalék jó része azonnal röpül is ki országkockázati felár címén az anyabankokhoz. (Velük a leányok közös kasszán vannak.) A forint és a devizák (kiváltképp a fő válságdeviza, a svájci frank) elmúlt harminc éve pedig egyértelműen sugallja, hogy a forint erősödésének a következő tizenöt-húsz évben (ez egy átlagos lakáshitel futamideje) annyi az esélye, mint vak egérnek a túlélésre az éhes macska házában – semmi. A bank tudja ezt, az ügyfél meg nem. Ezért könnyen a nyakába akasztható az árfolyamváltozás kockázata, ami nála költség, a banknál meg tiszta többlethaszon.

Igaza van a késve megvilágosodott bankárnak, nem lett volna szabad megengedni az ilyen hitelezést, törvényekkel kellett volna tiltani. Mégis megengedték, mert a törvényeket, bár a parlament hozta, a hamis devizahitelben érdekeltek készítették elő. A szavazásokon az ilyen előterjesztések úgy szoktak átmenni, mint kés a vajon. A méltatlan és rendkívül fájdalmas nagyszámú eset között a bíróságok sem igazodnak el. Vannak már pozitív döntések, amelyek szerint az önkényesen emelt kamatok vagy a soha át nem váltott összegekre felszámított átváltási árfolyamok jogellenesek.

A dolog lényege azonban még nem került terítékre, hogy a deviza- vagy devizaalapú hitelnek a devizához semmi köze nincs, mert az forinthitel. Ha pedig forinthitel, akkor az árának is ehhez kellene igazodnia. Legalább jutnánk el odáig, mint általában a többi hamis áru esetében. Nemcsak az árus, de a vevő is tudja, hogy az áru hamis, ezért az ára sem közelíti meg a valódiét. A hamis Rolex jóval olcsóbb, mint a valódi. Sajnos a pénzügyi termékhamisítás a legnagyobb üzlet, felér a kábítószerüzlet hasznával. Az előrelépés sem egyik, sem a másik esetében nem számottevő, talán éppen azért, mert a pénzügyi termékhamisítás a jelenleg működő »világrend« legbelsőbb lényegéhez tartozik.”