Az én prioritásaim: ember, magyar, demokrata

2013. június 18. 10:28

Nekem személy szerint nagy lelkiismereti válságot okozott a 2004-es népszavazás, nem is mentem el szavazni. Interjú.

2013. június 18. 10:28
Bajnai Gordon
Galamus

A Facebookon van egy vita arról a fotóról, amelyet ma kitett a saját FB-oldalára. A fotón homokzsákot pakol, és egy jobbikos áll maga mellett. (...) Az, hogy maga ki mellett áll homokzsák-adogatás közben, mindegy, nem válogathatja meg az ember ilyenkor a zsákszomszédait. De mihelyt egy politikus a képet kiteszi a saját nyilvános oldalára, politikai jelzésértéke van. Annak szánta-e?

(...) Nem beszélgettünk a fiatalemberrel, csak adogattuk a zsákokat. Aztán amikor szünet volt, odament az egyik fotóshoz, és megkérdezte: Ki ez a pasi, valami politikus, csak nem tudom, honnan ismerem. De hogy a kérdésére válaszoljak: azt valóban szimbolikusnak és fontosnak tartom, hogy olyan nagy a baj, amikor nem az a fontos, hogy ki honnan jött és mit gondol, hanem egyszerűen oda kell menni és csinálni kell. Úgy gondolom, az ember életében nagyon fontos, hogy helyesen állítsa be a saját prioritásait. Mert ez aztán eligazítja az életben. Az én prioritásaim így néznek ki: én először is ember vagyok, másodsorban magyar vagyok, harmadsorban demokrata vagyok. (...)

Két nappal a 2004-es népszavazás előtt volt egy televíziós vita a határon túli magyar vezetők és Gyurcsány Ferenc között, és ott nem ez volt az érv. (szerk.: hogy »idejönnek és elveszik tőlünk a társadalombiztosításunkat«.)

Én úgy emlékszem, ez nagyon erős érv volt, amely nagyon sokakban szította az indulatot, és én hibás érvnek tartom. Azon lehet vitatkozni, hogy mi hangzott el, de a határon túli magyarság nagyon nagy részében ma az az emlék van, hogy őket megalázták, mert a szerint döntöttek a magyarok, hogy nem engedik ide őket, mert elzabrálnák azt, ami van. Ez nagyon erősen él, és persze a Fidesz nagyon erősen ki is használta.

Így van, az utólagos értelmezés egyértelműen erre biztatott, hogy érezzék csak magukat megalázva.

De szerintem ehhez a baloldal akkor alapot szolgáltatott, és nekem személy szerint nagy lelkiismereti válságot okozott, nem is mentem el szavazni. Itthon voltam, és minden szavazásra el szoktam menni. Akkor elvi okokból nem mentem el. Rossz kérdésre rossz válasz született.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 103 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2013. június 18. 17:48
Alamuszi lett a brácsa nem ment ő el a π csába kell neki a zsófikácska.
tóth mária
2013. június 18. 14:54
Simán hazudik! ennyi.
ballada
2013. június 18. 14:36
Gordon az öndicséret büdös,hogy te ki vagy véleményezik ,sőt a libatartók megmondják kivagy ,egy életre nem felejtenek el ,nem a jó oldaladról.
antioxi
2013. június 18. 14:34
Bajnai, nagyon meghatódtam, mindjárt sirok. Azonban ahogy a krimóban mondanák: Elmehetsz te a retkes ...csába a dumáddal együtt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!