Hol az európai értelemben vett baloldal?

A magyar „balliberális” oldal provincializmusa sajnos közismert. Tamás Gáspár Miklós az olvasottságával, Szalai Erzsébet a baloldaliságával, vagy a FentÉsLent blogközösség a balpopulizmusával igencsak egyedül van. Ma Orbán Viktor kormányával és pártjával szemben – mely kormány a Le Monde szerint amúgy „homéroszi küzdelmet” folytat a bankokkal – olyan „baloldaliak” állnak, akik az elmúlt három év során pusztán annyiban tudtak megegyezni, hogy Magyarországnak mindenképp kell az IMF-hitel, és azért a bankokat se nagyon tessék bántani, mert nekik is van lelkük.

És amúgy lehet, hogy Magyarországnak egy ideig szüksége lehetett az IMF-hitelre – bár a tények nem ezt mutatják; igaz a tények a közgazdaságtan nevű „tudománynál”, hasonlóan a joghoz, tetszőlegesen értelmezhetőek –; és még az is lehet, hogy a bankokat se kell tényleg annyira bántani, mert működőképes, hitelezésen alapuló, dinamikus piacgazdaság bankok nélkül nehezen elképzelhető.

Ámde és viszont.

Milyen európai értelemben vett baloldal az, amely az IMF-ért aggódik, miközben a Le Monde diplomatique minden számából megtudhatjuk, milyen káros intézmény is az? Igaz, Le Monde diplomatique-ot is legfeljebb TGM vagy Lovas István olvas Magyarországon. A picinyke, valódi magyar baloldal kezet csókolhat Lovasnak, amiért a kilencvenes évek óta, talán egyedüliként szemlézi a legérdektelenebb marxista periodikákat is.

Milyen „baloldal” az, amely a hitelminősítők szavára ad, miközben Jean-Luc Mélenchon hívei Toroczkai Lászlót megszégyenítő módon törtek be a Moody`s párizsi székházába? Egyáltalán tudja a magyar „baloldal”, ki is Jean-Luc Mélenchon? Vagy Oskar Lafontaine? Vagy Sahra Wagenknecht? Vagy Alexisz Ciprasz? Vagy Beppe Grillo? Tudja a magyar „baloldal”, hogy mi mellett kampányolt a jelenlegi francia szocialista külügyminiszter a 2005-ös európai alkotmányról szóló népszavazás kapcsán? Tudja a magyar „baloldal”, hogy a szuverenista nézet – a nemzetállami szuverenitás védelme az EU-val szemben (ami amúgy egy nacionalista, azaz egy konzervatívnak kevéssé tetsző ideológia) – kitől, melyik oldalról származik?

Mutasson a magyar „baloldal” olyan neves európai baloldali politikust, értelmiségit, aki olyan ájult tisztelettel nézné az Egyesült Államokat, Izraelt, az Európai Uniót, az IMF-et vagy az Economist vezércikkeit, mint a hazai!

A magyar „baloldal” ezzel szemben állandóan „európai értelemben vett jobboldalról” álmodozik.  De melyik európai jobboldalra gondolnak ilyenkor? A melegházasság ellen szélsőjobboldaliakkal együtt felvonuló francia jobboldalra? Vagy a tantermekbe és bírósági tárgyalókba keresztet tevő bajor jobboldalra? Vagy a BBC újságíróját a német nyelv fontosságára figyelmeztető német jobboldali liberálisokra? Vagy az EU-szkeptikus cseh és brit konzervatívokra? Vagy a francoizmusból kinőtt spanyol jobboldalra? Vagy az Ante Gotovinát védelmező horvát jobboldalra? Vagy a Koszovót nem engedő szerb jobboldalra? Vagy a fasisztákkal közös koalícióban induló olasz jobboldalra? Melyik lenne a mérce az „európai értelemben vettséghez”? Pálffy G. István lenne a mértékegység vagy az általa egykoron „európai értelemben véve” szerkesztett Híradók?

Orbán jobboldali etatizmusával szemben egy olyan „baloldal” áll, amelynek válaszai, ha nem is az európai jobboldali mainstreamból jönnek, de megfelelnek a neoliberális tankönyvek többségének. Orbán jobboldali etatizmusával szemben a gyenge állam amúgy már lejárt jobboldali lemeze forog a „baloldalon”. És akkor még szerencsénk van, mert vannak nekik ennél rosszabb lemezeik, sőt kazettáik.

Az „európai értelemben vett” – azaz Amerika-kritikus, anticionista, kapitalizmus-kritikus, etatista, antiglobalista, Brüsszel-ellenes, szuverenista, bankadót szorgalmazó, privatizáció-ellenes, antikolonialista – baloldal Magyarországon egyelőre nem látszik. Nem látszik Michel Foucault hatása sem azon a „baloldalon”, amely elhiszi, hogy a diskurzusokat nem erők és érdekek, hanem örök eszmék („európai értékek”, „jogállam”) mozgatják. Nem látszik az antikolonizációs irodalom hatása sem, amely a nagyhatalmak-periféria-viszonyrendszert értékelte újra, s nem az európai kultúra javára. Nem látszik Ernesto Laclau vagy Slavoj Žižek hatása sem, akik szerint a demokrácia nem a liberális jogállam, hanem a nép többségének az uralma.

Nem látszik semmi az Orbánnal szemben felsorakozó, magyar „baloldalon”, amely kicsit is európaivá tenné.

Baj vagy nem baj – de tény.