Válasz Lánczi András „Nőkhöz indulsz?” című írására

„»Nőkhöz indulsz?  Ne hagyd otthon a korbácsot!«- írja Nietzsche nyomán Lánczi András1,  a Budapesti Corvinus Egyetem tanára, a Századvég Alapítvány elnöke, a Heti Válasz 2013. május 23.-i számában. A cikk többszöri végigolvasása után az alábbi megfejtési javaslataim vannak arra vonatkozóan, mit is kezdhetnek a férfiak a korbáccsal. Szobadíszként felszegezhetik a falra, vagy verhetik vele női családtagjaikat: nagyanyjukat, anyjukat, feleségüket, élettársukat, leányaikat, leányunokáikat. Na és persze, magukkal vihetik szeretőikhez, ismerőseikhez. Esetleg szadó-mazó játékra használhatják. Miután egy ilyen komoly lap, mint amilyen a Heti Válasz, eddig a pornó témakört érintő tartalmaktól elzárkózott, ez utóbbit ezúttal figyelmen kívül hagyom.

Lánczi legfőbb érve, hogy a női emancipáció a természet törvényeivel ellentétes, amit az is bizonyít, hogy Nyugaton kezdődött, »ahol a természet tiszteletét felváltotta a természettel szembeni közömbös vagy ellenséges viselkedési mód.« (Hanyagoljuk most, hogy a zöld mozgalmak is ott kezdődtek, ami eleven cáfolata az előbbi állításnak.)  »Milyen hatása van az emancipálódásnak a demográfiai folyamatokra?« Teszi fel az álnaiv kérdést a szerző, mintha nem tudná, hogy könyvtárnyi irodalom foglalkozik azzal a ténnyel, hogy a női írni-olvasni tudás és a vállalt gyermekek száma között milyen markáns összefüggés állapítható meg. Persze túlkompenzálásra, - ahogy a női emancipáció esetében is, - más kérdésekben, más esetekben, más korokban is van példa elég. Ebből azonban semmiképpen nem következik, hogy a férfiaknak korbácsot kelljen markolászniuk nőismerőseikhez tartva (zárójelben?! - ahogy Lánczi tanácsolja), annak tudatában, hogy »Az ember jövője jórészt azon múlik, hogyan alakul a nő helyzete, önbecsülése és biztonsága a világunkban«. Na meg azon, hogy a férfiak helyzete, önbecsülése és biztonsága, korbács nélkül is rendben legyen. Ugyanis, nő és férfi együtt teszi az ember(isége)t.”