A kis per – Feldmájert megbuktatták

2013. május 12. 22:47

A rossz alapszabály és a kialakult szívességi hálózatok következtében Zoltait szinte képtelenség elmozdítani a pozíciójából.

2013. május 12. 22:47
Pályi Márk
Szombat.org

A hideg profi

Végezetül Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató hidegvérű profizmussal vágta át a gordiuszi csomót. Miután Schönberger András pécsi főrabbi sokadik fölszólalásában is a teljes vezetés visszahívását indítványozta – ami utóbb a »légy realista, követeld a lehetetlent« megvalósult példájának bizonyult –, Zoltai megfogadta a tanácsát, és bizalmatlansági indítványt kért maga ellen. Egyben a vezetőség többi tagjának is ezt tanácsolta. Tordai Péter válaszul benyújtotta lemondását, amit Feldmájer először úgy értelmezett, hogy a bizalmatlansági indítvány előterjesztése helyett csupán tisztújításra kerül sor. A teljes vezetés lemondása után azonban tucatnyi küldött figyelmeztette, hogy nem erről van szó, Zoltai pedig ismételten megerősítette, hogy fönntartja a bizalmatlansági indítványra vonatkozó javaslatát. Feldmájer így – arra hivatkozva, hogy adott esetben így Zoltai nélkül lenne kénytelen folytatni az elnöki tevékenységet – végül kötélnek állt.

Zoltai ázsiója ezzel a – jó stratégiai érzékkel időzített – húzással tovább erősödött a küldöttek szemében. A továbbiakban Feldmájer hívei és ellenlábasai egyaránt lelkesen megtapsolták, és az egyedüli vesztesnek Feldmájer bizonyult. A fölfokozott hangulatban ekkor már sejthető volt az eredmény: a szavazatok háromszori átszámolását követően, a Mazsihisz elnökét 49:38 arányban visszahívták, míg az ügyvezető igazgatót 55:32 arányban megerősítették tisztségében.

Az eredményhirdetés idejére Feldmájernek már nyoma sem volt a Síp utcai épületben. Levezető elnök híján kétségessé vált az ülés folytatása, de Kiss Henriette, a választási és jelölőbizottság elnöke vállalta, hogy Feldmájer helyett folytatja az ülés vezetését. A közgyűlés határozatképessége azonban eddigre már megszűnt, a küldöttek elszivárogtak. Az eredetileg tervezett napirendet el sem fogadták.

Hogyan tovább?

A folytatást nehéz lesz megjósolni. Horovitz Tamás esetleges elnökké választásával nyilvánvalóan olyan személy kerülne hatalomra, aki szorosabb kapcsolatokat ápol a kormánypárti körökkel, és Feldmájernél jobb viszonyban van az EMIH-hel. Elképzelhető, hogy Zoltai a status quo fenntartása érdekében ebbe bele is megy.

Hogy ami történt, demokratikus fordulatot jelent-e a hitközség életében, még nehezebb volna megmondani. Egyesek szerint Feldmájer megbuktatása csupán pótcselekvés, ugyanis a tényleges kulcsembert, Zoltait – a rossz alapszabály miatt, mely szerint az ügyvezetőt is választják, valamint a kialakult szívességi hálózatok következtében – szinte képtelenség elmozdítani a pozíciójából. Figyelemre méltó, hogy a küldöttek egyharmada az ügyvezető igazgató ellen voksolt, Zoltai mégis sikeresen állította maga mellé a közhangulatot.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2013. május 13. 12:34
Én egy olyan embert szeretnék tudni a Mazsihisz élén, aki soha nem ejti ki azt a szót, hogy holokauszt.
Moses Hess
2013. május 13. 10:20
Emélkfotó és hitelesség! http://i.imgur.com/u6XF4aV.jpg
Antigoné
2013. május 13. 09:37
Éppen csak az nem derül ki a cikkből, milyen kritikák fogalmazódtak meg Feldmájer ellen( kivéve egy kis demokráciadeficitet, meg hogy nem közeledik a kormányzó pártokhoz). Így aztán úgy tűnik, puszta személyeskedés volt az egész.
enes
2013. május 13. 09:34
Volt régen egy kérdés: hol van a konzervativ zsidóság? ( mert akkoriban SZDSZ )
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!