A piac önmagában nem képes megoldani közgazdasági problémákat

„A közgazdasági elemzéseket vizsgálva gyakran lehet olvasni, hogy válságban van a mainstream közgazdaságtan, amiért nem volt képes sem előre jelezni a válságot, sem elfogadható megoldási javaslattal szolgálni. Egyetért ezzel a felvetéssel?

Az elmélet és a gyakorlat a közgazdaságtudományban soha nem tudott szervesen összekapcsolódni. Volt a tudománynak mindig egy szép elegáns elmélete - függetlenül a közgazdasági iskolától - és ettől olykor teljesen eltérően folyt a gazdasági irányítás, vagyis más volt maga a gyakorlat. A 2008-as pénzügyi sokk alkalmával arra is ráébredtünk, hogy ezek a közgazdasági modellek a valóságtól teljes egészében elrugaszkodott feltételezésekre épültek, azaz az elméletek már a kiindulópontjukban megkérdőjelezhetőek voltak.

Ma alapvető kérdésnek számít, hogy magát a közgazdaságtudományt hogyan lehet megreformálni úgy, hogy valós kérdésekkel foglalkozzon, ami a látszat ellenére egy roppant nehéz feladat. Mondok egy példát. A neoklasszikus iskola, többek között, arra a feltevésre épül, hogy a gazdaságban van egy reprezentatív fogyasztó, amely feltevéssel azt a hamis látszatot kelti, hogy minden egyes ember ugyanazokat a termékeket preferálja/fogyasztja, holott ez távolról sincs így. A neoklasszikus iskola legjelesebb képviselői tulajdonképpen már 1974-ben tudták és elismerték - Sonnenschein-Mantel-Debreu-tétel -, hogy magával az elmélettel súlyos problémák vannak, hiszen mindaz, amire a neoklasszikus iskola épül, sem az elméletben, sem a gyakorlatban nem állja meg a helyét. A gond az, hogy az emberek többsége a feltételezéseket elfogadja, és elsősorban arra helyezi a hangsúlyt, hogy a feltételeken alapuló következtetéseket próbálja megérteni. Innen ered a mai közgazdaságtan válsága, és innen ered az a tény is, hogy a megújulás egy rendkívül nehézkes és hosszú folyamat lesz.

A hibás alapfeltételekre utalva ma már az uralkodó közgazdasági iskola számos következtetését megkérdőjelezzük, de senki sem vállalja, hogy ezeket a téves következtetéseket kijavítsa. Pontosabban, ennek a problémának az orvoslására már vannak kutatások - az egyik ilyen irány az ún. ágens-alapú tervezés -, melyek az egyes modellekben nem egy reprezentatív szereplőt tételeznek fel, hanem több szereplőt a köztük lévő kölcsönhatásokkal együtt, amit mikroszimulációs modellekkel tesztelhetünk. Ezek a modellek már egy lépést jelentenek abba az irányba, hogy a valóságtól idegen reprezentatív fogyasztóra épülő feltételezést felcseréljük az ágens-alapú modellezésre, ami már sokkal közelebb van a valósághoz. A másik ilyen kutatási irány a hálózat-elemzés, amiben a magyar matematikusok és közgazdászok is jelentős szerepet vállaltak.

A közgazdászok nem szóltak előre, de való igaz, hogy a hitelminősítők és a bankárok sem. Vagy ez így túl egyszerűnek tűnik?

Ez csak a felszín, ha ugyanis csak az amerikai pénzügyi piacot és az ingatlanalapú hitelezési folyamatokat nézzük, akkor azt látjuk, hogy a kudarc jó előre látható volt. A gond az volt, hogy sem a kockázatelemzők, sem a hitelbesorolást végző intézmények nem akartak tudomást venni róla. Nem arról van szó tehát, hogy a közgazdaságtudomány hiányosságai miatt alakult ki a válság, hanem sokkal inkább arról, hogy a gazdasági és pénzügyi szakemberek, még ha tudták is a bajt, nem voltak érdekeltek abban, hogy figyelmeztessék akár a hitelezőket, akár a befektetőket. Maga Greenspan, a FED akkori elnöke sem vette komolyan a figyelmeztetéseket a felszálló »buborékokról« a 2000-es évek elején.

A figyelmeztető jelleggel írt közgazdasági modellek tehát haszontalanok, amíg szembe mennek a rövid távú üzleti érdekekkel. Kijelenthetjük ez alapján, hogy az emberi kapzsiság felülír bármiféle közgazdasági modellt és előrejelzést?

Ha teljes egészében csak a piacot tekintjük szabályozó erőnek, és kikapcsoljuk az államot, akkor igen, kijelenthetjük. Az ugyanakkor hozzátartozik az igazsághoz, hogy a válság gócpontja, azaz az Egyesült Államok sok más országgal ellentétben minden ilyen kockázatos döntést felvállalhat, vagyis kis túlzással azt mondhatja: a vállalati szektor nyereséges, a gazdaság erős, akkor mégis miért avatkozzunk be a hitelezésbe? Eltöltve egy évet az Egyesült Államokban az a benyomásom alakult ki, hogy az amerikai gazdaság és társadalom egészen egyszerűen annyira gazdag, hogy megengedheti magának a kockázatot. Ha ugyanis valamilyen sokkhatás éri, a gazdagságnak köszönhetően könnyen túllendül a problémákon, miközben például az európai és ázsiai szegényebb országok megszenvedik az őket is elérő válsághullámokat. Mondom ezt úgy, hogy miközben az euro-zóna válsága egyre mélyül, addig az Egyesült Államok a gazdasági adatok alapján egyértelműen túllépett a krízisen.”