„Van valami eredendően megkapó és szokatlan abban, ha valaki aktív szellemi életének nagyobbik részét a magyar társadalom csapdahelyzeteinek, értékeróziójának vizsgálatával tölti és láthatóan, megállíthatatlanul optimista. A gyermekek és a bölcs öregek derűs egyenességével. Valaki, aki látja az európai és a sajátos közép-európai civilizációs zsákutcákat, a még annál is súlyosabb magyar társadalmi és politikai válság mélyen fekvő okait, és mégis kitart amellett, hogy a megoldás a fejünkben van. Mindannyiunkéban. Merthogy ízig-vérig demokrata. És a maga utánozhatatlanul elegáns módján plebejus is egyben. Az alul levők, a nem-elit, a vesztesek oldaláról is látja mindannyiunk közvalóságát, együttérzés-hiányunkkal, igazságosság-deficitünkkel, társadalmi közönyünkkel egyetemben.
Ragaszkodik ahhoz, hogy a megoldás a fejünkben van. Hogy ki kell találnunk közösségeinket, Magyarországot, sőt, mindenkinek a maga országát. Hogy lehessen olyan, amilyen tudna lenni. Pedig nem gondolja, hogy a világ egyszerűen akarat és képzet lenne. De csak azok a változások tudnak tartósak és társadalmi méretekben gyógyhatásúak lenni, amelyek a közösség megfontolt vágyaiból származnak.