Megszületett a döntés: Olaf Scholz ismét indul a kancellári tisztségért – Boris Pistorius szabaddá tette az utat
Scholz és Merz összecsapása várható a német előrehozott választásokon.
Feketén-fehéren látszik, hogy a német gazdaság a válság haszonélvezője.
„Nem könnyen eldönthető kérdés, hogy Németország „válságegyenlege” hogyan alakul: mennyit veszített, és mennyit nyert rajta? A németek állták a legnagyobb részben a mentőcsomagok cechjét, és a déli államok bankrendszerének életben tartásához szükséges hitelhez a tőkét is ők biztosították a legnagyobb mértékben. Az Európai Gazdasági Tanácsadó Csoport, az EEAG kimutatása szerint az év elejéig egészen pontosan 656 milliárd eurót folyósítottak az EKB úgynevezett Target-programja keretében.
Más oldalról nézve, Németország közvetve mégis profitált a válságból. Az erős gazdaság mellett viszonylag gyenge, de legalábbis gyengülő valuta (euró) ideális kombináció a GDP felpörgéséhez. Nem véletlen, hogy a négy évvel ezelőtti megzuhanás után 2010-ben és 2011-ben a német gazdaság robusztus növekedést produkált, és tavaly, illetve idén sem süllyedt recesszióba, szemben más euróövezeti tagállamokkal.
Ezt támasztják alá a folyó fizetési mérleg statisztikái is: a külkereskedelmi szaldón alapuló elszámolás feketén-fehéren mutatja, hogy a német gazdaság e szempontból a válság haszonélvezője. Németország az elmúlt években átlagosan és GDP-arányosan 5 százalék körüli többletet halmozott fel a folyó fizetési mérlegben, miközben a déli periféria államaiban komoly hiány keletkezett. Az Észak exportál, a Dél importál, és ez a "munkamegosztás" csak lassan változik. A legsúlyosabb a helyzet Görögországban és Portugáliában, ahol 2003 és 2011 között átlagosan a GDP 10 százaléka körül volt a külső egyensúlyhiány. Mindebből következően Németország beruházási pozíciója is sokat javult a válságban; a nettó kihelyezett tőke az utóbbi években, így tavaly is, elérte a teljes euróövezeti GDP csaknem 10 százalékát.
Szegényedő Németországról tehát szó sincs. Éppen ellenkezőleg: az unió legnagyobb állama egy évtized alatt az EU beteg emberének szerepéből – nem utolsósorban saját, még jóval a globális krízis előtt elindított belső reformjainak köszönhetően – az unió éllovasává küzdötte fel magát. És ezen a válság sem változtatott, sőt.”