Egyébként a másik Ön által botrányos körülmények között, a szakma ellenében kinevezett igazgató esetén is hasonlóan radikális nézőszámcsökkenés látható. A József Attila Színház negyvenezer nézőt, a korábbi látogatók harmadát vesztette el egy év alatt.
Ön Dörner György kinevezése után többször úgy fogalmazott: egy év után értékel, levonja a konzekvenciákat és lépni fog, ha szükséges. Amikor Dörner „A hatodik koporsó” című antiszemita darab bemutatását tervezte, Ön ugyan felemelte a szavát, de a valódi probléma ellen nem tett semmit.
Tisztelt Főpolgármester Úr!
Már nincs több idő a mellébeszélésre. Mentségek és kifogások helyett Önnek azonnal lépnie kell. Ne sasszézzon tovább a felelősség és a cselekvés elől! Vállalja fel korábbi hibáját és lépjen a város érdekében!
Kibúvók keresése helyett másfél év után kezdeményezze Dörner György leváltását az Újszínház éléről!