Megkezdődhet-e végre a felzárkózás?

„Jelen helyzetben már az óriási eredmény volna, ha a gazdaságpolitika kiszámíthatósága és a jogbiztonság javulna, erre azonban - a folyamatos ígéretek ellenére - nem sok esély látszik. A rezsicsökkentés néven futó akciósorozat például épp ez ellen hat, noha kétségtelen, hogy ezzel egy időben jelentős jövedelmet hagy a lakosságnál, amely azt elköltve növelheti a belső keresletet. Ám ha ilyen egyszerű lenne a gazdaság élénkítése, akkor célszerű lenne az összes rezsit eltörölni, és nem holmi 10-30 százalékokkal pepecselni. Nem, csodák itt sincsenek, legfeljebb a negatív mellékhatások később jelentkeznek. És itt nemcsak áramszünetekre gondolok, hanem hogy ki is és miből finanszírozza majd az előbb-utóbb ismét állami tulajdonba kerülő közműcégek veszteségét.

A gyakran emlegetett adócsökkentéseket most hagyjuk: az egykulcsos személyi jövedelemadó nem adott lökést a gazdaságnak, az adócentralizáció pedig az ígéretek ellenére évről évre nő. Ott vannak még a stratégiai megállapodások az arra érdemes multikkal (a kkv-k vajon mikor kerülnek sorra?), meg a keleti piacok, amelyek valahogy még mindig nem akarnak minket kirántani a kátyúból. Akkor már ígéretesebb lehet az uniós források lehívásának gyorsítása, illetve a jegybank Növekedési Hitel Programja (sic!), bár nem tudom, illik-e utóbbit a kormány erőfeszítései közt említeni.

Van még két dolog, amiben bízhat a kormány: az időjárás és a nemzetközi gazdasági környezet javulása. Mindkettő igen szeszélyes tud lenni, ám tekintve, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a hírek szerint épp azon gondolkozik, miképp szálljon ki a magyar állampapírhozamokat is lenyomó pénzteremtésből, az aszály elkerülése pillanatnyilag valószínűbbnek látszik, mint a globális fellendülés. Ha viszont tényleg csak ezekben bízik a magyar gazdaságpolitika, akkor 2020-ban ismét jót búsonghatunk majd a régiós összehasonlító grafikonok fölé görnyedve.”