TGM segítő jobbja Orbánnak

2013. május 12. 16:28

Jólesett Orbánnak, naná, hogy jólesett. Jólesett neki az emberi hangú levél, amelyet nem érdemel meg, amely őt rendes emberszámba veszi, noha ő már régen nem az.

2013. május 12. 16:28
Bartus László
Bartus László
Amerikai Népszava

„TGM írt egy levelet Orbánnak, amelyben olyannak feltételezi a diktátort, amilyen liberális siheder korában volt. Felkínálja neki azt a lehetőséget, hogy egy újabb alakoskodással azt mutassa magáról, hogy ő nem változott: ma is a régi harcostársak barátja, gondolkodása a régi, ő is egy közülünk. Érző szívű ember, igaz demokrata. Ezt fejezi ki a TGM-nek írt álságos levele is: »Kedves Gazsi! Nekem címzett nyílt leveledet megkaptam. Hagyjuk a felesleges udvariaskodást, jólesett. Tanácsodat megfogadtam. Az igazat megvallva, magamtól is eszembe juthatott volna. Sőt, talán eszembe kellett volna, hogy jusson. Akárhogy is, megvolt.«

Jólesett Orbánnak, naná, hogy jólesett. Jólesett neki az emberi hangú levél, amelyet nem érdemel meg, amely őt rendes emberszámba veszi, noha ő már régen nem az. És eljátssza a régi barátot, a harcostársat, aki egykor a diktatúra ellen harcolt. Semmit nem változtam, ez a levél üzenete. Várjuk, mikor megy TGM és Orbán együtt Videoton focimeccsre.

Most már csak egy kérdés maradt: ha ez ilyen jól megy, TGM miért nem kéri meg Orbánt ugyanilyen meleg emberi hangon, szívének teljes bizalmával és közös múltjuk erkölcsi súlyával, hogy kedves Viktor, állítsd vissza a demokratikus alkotmányt. Tarts, légyszíves, szabad és demokratikus választásokat, add vissza a független intézmények önállóságát, állítsd helyre a hatalmi ágak megosztását, a fékek és ellensúlyok rendszerét, rendezd a kapcsolatunkat Európával, add vissza a sajtószabadságot, vonulj ki a közmédiából, add vissza a vallásszabadságot, add vissza az elrabolt földeket, trafikokat, add vissza az elrabolt nyugdíjmegtakarításokat, add vissza a szabadságot? Miért nem kéri ezt is a jó barátjától, aki ennyire megfogadja az ő szavát, és ilyen érző szívű ember? Ha ez ilyen jól megy, lett volna mit kérni tőle. Nem ez a képmutató sírlátogatás volt a legfontosabb. Mellesleg, a felszólítás olyan volt, mintha Orbán tehetne arról, hogy mi történt Izsákon. Ez talán az egyetlen eset a Nemzeti Együttműködés Rendszerében, amiről nem tehet.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2013. május 13. 17:23
Te hazaáruló Bartus! Utál a legtöbb ember téged. Te nem ismered TGM-et! Nem feltételezi olyannak Orbánt, amilyen volt. Jól tudja, hogy már nem liberális. TGM megrekedt nem fejlődik, veled együtt. Mióta te idióta nincs szabad és demokratikus választás? Most nem a teféléd van hatalmon! Sajtószabadság, azt hazudhattok rólunk ami csak belefér a gyenge lelkiismeretekbe. Vallásszabadság? Gyere, akkor gyónhatsz amikor csak akarsz. A bizniszegyházakat, meg fizesd te a pereputtyoddal! Képmutató sírlátogatás? Ha nem megy el előveszed a másik megírt cikkedet?
saaby
2013. május 13. 09:27
Nem oly' rég Bartus, intenetes szólásszabadságról szóló cikkét kommenteltem. Kimoderálta! :D
kishusi69
2013. május 13. 03:18
Mi a lóFesz van Bartuskám?
Alarik
2013. május 12. 21:46
Látod Bartus, te emberi romhalmaz, még Gazsi is segít ennek a Nagy Gonosz Patás Viktátornak. Ez már valóban a vég, nincs mit tenni. Idióta.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!