Igazából tudtam, hogy váltanom kellene országot
Ehelyett ott rohadtam szinte minden magyar tévécsatornánál.
Nincs eleve anakronisztikus állapot, hozott anyagból dolgozik mindenki, jobboldal és baloldal egyaránt.
„Maradjunk egy Kis János által is említett példánál. A baloldali narratíva szerint az általános választójog bevezetése »történelmi szükségszerűség« volt a XX. század elején, amelynek ellenállni történelmi anakronizmus volt. Ugyanez a helyzet a nyílt választási rendszerrel. A rendszer csupán egy avítt uralmat és egy illuzórikus történelmi Magyarországot szolgált. – Igen, ebben van valami igazság. A magyar uralkodó elit, vagy inkább a bázisát jelentő középrétegek jelentős része valóban elmarasztalható naivitásban, nagyképűségben, szűklátókörűségben, az előrelátó képesség hiányában. De ha ez igaz, akkor abban is van igazság, hogy a választójog jelentős kiterjesztésének mindig vannak kockázatai, elviek és gyakorlatiak egyaránt; hogy a történelmi Magyarország ugyan valóban nem volt fönntartható, de reformálható igen; hogy a magyar imperializmusnak voltak civilizációs sikerei (s egyúttal a Monarchiát aláásó ambíciói is). Egyszóval nincs eleve anakronisztikus állapot, hozott anyagból dolgozik mindenki, jobboldal és baloldal egyaránt. Ami foglalkoztatja a közösséget, az definíció szerint aktuális, s a politika nyersanyagát alkotja.
Kis János a tanulmány elején világossá teszi: amit elmesél, s ahogyan elmeséli, az maga is a történet része, azaz politikai álláspont. Ahogy értelmeztem, két tézise van: az egyik az összeomlás rögzítése, a másik az okok megállapítása. Ez két politikai tézis. Az egyikkel szemben demokráciatörténeti jellegű, de természetesen ugyanúgy politikai ellenvetésem volt: sub specie historiae, szerintem nincs dráma, csak a szokásos válság. Amerikai katonai szlenggel: snafu. (Situation normal, all fouled up.) A másikkal szemben pedig elvi ellenvetéssel éltem: semmilyen vita, nézeteltérés, ellentétes értelmezés, sőt, ellenszenv és bizalmatlanság sem anakronisztikus, hanem egyszerűen van. Természetesen lehet anakronizmusnak minősíteni a másik véleményét (vagy az egyiknek a másikról, a másiknak az egyikről alkotott véleményét), ezúttal jobb- és baloldalt egyaránt, de ez politikai minősítés, amelyet, attól tartok, egyik oldal sem fog a magára venni, sőt: még csak megérteni sem. A kölcsönös megértésre való buzdítás persze szép és fontos dolog, az önvizsgálat még szebb és fontosabb, s ezt egyáltalán nem mellékesen gondolom; de akár tetszik, akár nem, ilyet a modern, demokratikus politikában nem lehet tekintéllyel mondani.”