Nem mehettünk el egyetlen Haha-mítingre sem

„– Azért az XKK a Hallgatói Hálózat kapcsán került a címlapokra. A jobboldal rögvest megtalálta bennetek Soros György leányvállalatát.

– Nem vagyunk Soros leányvállalata. De büszke vagyok rá, hogy a Nyílt Társadalom Intézet is támogatott minket, ahogy szinte a legtöbb hazai progresszív kezdeményezést. Visszatérve a Hahára: a múlt év elején az egyetemfoglalás kommunikációjában segítettünk nekik. Akkor nem lehetett tudni, hogy így kinövik magukat. Okos, önálló fiatalok. Mennek X.-hez, ha színpad kell, Z.-hez, ha hangosítás, hozzánk, meg hogy miként kell beszélni a televízióban. De soha nem mehettünk el egyetlen Haha-mítingre sem. Nem hívtak, és ez rendben is van. Korábban valószínűleg ők se látták, hogy ez ekkora történet lesz. Én sem számítottam rá, mert szerintem a közoktatás az igazi dráma; már Hoffmann Rózsa előtt is az volt, de most végképp.

– Van még svung a diákmozgalomban?

– Csak akkor, ha sikerül újabb csoportokat bevonniuk. Akkor akár megteremthetik a szélsőjobboldali fiatalság ellensúlyát. 2006–2007-ben sokat interjúztam jobbikos fiatalokkal: akkor még súgva mondták, hova tartoznak. Aztán jött a lélektani áttörés, és két év múlva menő, vagány dolog lett jobbikosnak lenni. Kérdés, hogy ez itt megtörténik-e. Trendi lesz-e, hogy a fiatalok kezükbe veszik az életüket, elmondják a véleményüket: nem akarják, hogy a fejük fölött döntsenek. A budapesti balliberális értelmiségieket kicsit elsodorta ez a ’68-as hevület, de miután elkezdtem szisztematikusan nézni a Blikket és a bulvárt...

– ...azt látod, már Zuglóig se ér a hév.

– Így van. Szélesíteniük kellene a bázist, behozni új témákat. A diákok nagyon jól kommunikálnak, de van egy lélektani határ, amelyen nem tudnak átlépni, se új embereket megszólítani. Például a hátrányos helyzetűek sehol sincsenek, se a szakiskolások, akikből ez a rendszer csinál hülyét. Számos csoport nem érzi magáénak ezt az ügyet, és ebben nagy veszélyt látok. Az az illúzió él Budapesten, hogy valami történik. Holott nem nagyon karcoljuk még a felületet sem. Sehol nincs még a kritikus tömeg. Mindezzel együtt nyilván nekem is csillog a szemem, amikor látom a középiskolásokat, hogy a Lájksuli című új projektünkben azon gondolkoznak, milyen oktatást szeretnének, mit várnak az iskolától, vagyis kicsit öntudatosodnak. De még nagyon az elején járunk.”