„A Népszava némi habozás után a »falukutatók« (a népi írók mozgalma) mellé állt. Veres Péter rendőrileg üldözött szociáldemokrata párttagként kezdte a pályáját. (A kommunisták kezdettől támogatták a népi írókat.) Helyet adott a sztálini Szovjetunió demokratikus baloldali kritikájának. Az SZDP ugyanakkor - kissé bosszúsan - eltűrte a kommunisták »aknamunkáját« a szervezeteiben; nem mindig, de többnyire szemet hunyt fölötte, nem óhajtott denunciáns lenni a közös ellenség által üldözött belső ellenségével szemben. Kissé nehezebben, de elviselte Sztálin trockista és ultrabaloldali bírálatát is. Beletörődött a munkáskultúra avant-garde fordulatába is. A Népszava hősi szerepe a második világháború alatt - a Magyar Nemzet mellett a legfontosabb antináci orgánum - közismert, a híres karácsonyi szám megérdemelne egy utánnyomást.
Az 1947 utáni, pártállami Népszavát, bevallom, nem nagyon ismerem. Már 1945 és 1947 között is inkább a Haladás (radikális és szocdem értelmiségiek közös, antifasiszta hetilapja, amely szembehelyezkedett Rákosiék nacionalista fordulatával és a fasiszta korszakban bepiszkolódottak rehabilitálásával) és a Szocializmus (az SZDP politikai és elméleti folyóirata) volt szocdem lap. Az 1990-es évek vége óta magam is az egyik szerzője vagyok az új, magát büszkén szociáldemokratának nevező újságnak.
Az idők megváltoztak. Évek telnek el anélkül, hogy egy magyar munkás megszólalhatna a pesti sajtóban. Még mások, hivatásos zsurnaliszták se írnak munkásokról - legföljebb általánosságban a szegényekről, de köztük is inkább a munkanélküliekről, hajléktalanokról, cigányokról. Szempontjuk az újraelosztás, szereplőik a (szűkölködő) fogyasztók, nem a termelők; attitűdjük a polgári részvét. Ennek az újságírásnak a proletár a tárgya, nem az alanya. A szakszervezetek nagy ritkán szóba kerülnek a szakszervezetek nagy múltú lapjában, majd' mindig elmarasztalólag. A cégek, különösen az iparvállalatok kapuja bezárult a sajtó elől, a munkahelyek, a dolgozók nem láthatók többé. A »foglalkoztatás« mint olyan: probléma, a »munkavállalók« (ezt a szégyenletes kifejezést végre mellőzni kellene már!) elvontan föl-föltünedeznek mint a nemzeti jövedelem előállításának tényezői és a társadalombiztosítás költségfaktorai, de mint szubjektumok, pláne politikai szubjektumok: soha.
A korai Népszava - mellesleg: antimarxista - munka- és munkáskultusza tagadhatatlanul elavult, de nem is kultuszra volna szükség, hanem a dolgozó nép megszólaltatására. Hogy fölhangozzék újra a nép szava.”