„Egyesek szerint szó sincs semmi újdonságról, egyszerűen régi, jól bevált dolgok (szponzorált tartalom, advertorial ) újracsomagolása az egész. Szerintem azért ennél kicsit több. Egyes szerkesztőségek ugyanis a (többé-kevésbé) álcázott hirdetések elkészítésében is részt vállalnak. Évtizedeken át a média egyik alaptörvénye volt, hogy átjárhatatlan betonfallal kell elválasztani egymástól a szerkesztőségi és a kereskedelmi tartalmat (ez utóbbi a fizetett hirdetéseket jelenti). A hirdetők persze mindent megtettek, hogy átjussanak a másik oldalra, ennek köszönhetően egyes kiadványoknál mára ez a fal meglehetősen lyukacsossá vált. (Haj, jelöletlen »PR cikkek«, szponzorált élménybeszámolók, »független« étteremkritikák...) Ha a szerkesztőségek segítenek a natív hirdetések készítésében, lényegében megszűnik »az állam és az egyház szétválasztása«.
A native advertising tulajdonképpen bizonyos, korábban sutyiban létező megoldások nyílt és kontrollált felvállalását jeleni. A lényeg mindig az, hogy a hirdető a »normális« anyagba vegyülve, avatatlan szemlélő számára szerkesztőségi anyaggal (cikk, videó, infografika stb.) jelenik meg. Azt, hogy nem marginális jelenségről van szó jól mutatja, hogy több úgynevezett »minőségi« lap, köztük - BrandConnect fantázianevű programjával - a Washington Post is beszállt a buliba. (Egyelőre nem a lap újságírói írják az anyagokat, csak a hirdetési osztály segítségét ajánlják fel, de...)”