Mondhatom-e egy neonácinak, hogy „jobbikos”?

„Az anekdota a Jobbik kontra Karsai László perről jutott eszembe. Mint ismert, a történészt elmarasztalta első fokon a bíróság, mivel 2011-ben (!) »neonácinak« nevezte a magyar szélsőjobboldal ma legerősebb, parlamenti képviselettel is rendelkező pártját. A címke és a tartalom közötti filozofikus mélységű problémákat felvető pernek valóban nagy a tétje. A Jobbik identitásának erősítéséhez feltétlenül szüksége van egy jól kommunikálható bírósági ítéletre, a szélsőségesség elhárításával az elszivárgó népszerűség újbóli növelésére. Erős továbbá a kísértés a szélsőjobboldalon (illetve a mindezt kívülről, de egyáltalán nem érdektelenül szemlélő fideszes körökben), hogy Karsai esetleges elítélését felhasználják a történészek, társadalomtudósok, politikai elemzők (egyáltalán: értelmiségiek) burkolt megfélemlítésére, öncenzúrára vagy hallgatásra kényszerítésére. Van továbbá egy olyan lehetséges következménye is az ügynek, hogy perek tucatjainak indításához ad tippet az ingerült közélet szereplői, illetve az unalomtól amúgy sem fenyegetett ügyvédek számára.(...)

Mert bármennyire abszurd is az egész pereskedés tárgya, nem kerülhetjük meg a választ arra a kérdésre, hogy nevezhető-e »neonácinak« a Jobbik. (Az elsőfokú ítélet után pláne nem.) A téma persze a társadalomtudomány szakemberei között is vitákra ad alkalmat arról, hogy milyen kritériumok szerint és milyen címkék alá sorolhatók be az egyes politikai formációk. Induljunk ki abból, hogy egy politikai párt ugyanúgy »közszereplő« jogi személyként, mint a vezetői, illetve parlamenti képviselői egyénként, tehát el kellene tudniuk viselni az olyan jelzőket, amelyek nekik nem tetszenek, vagy meg kellene próbálniuk legalább úgy tenni, mintha nem volnának azok, aminek a minősítő tartja őket. Ha komolyan vesszük az önérzetükben sértett jobbikosok érveit, akkor a »neonáci« minősítést csak azzal szemben lehetne használni, aki deklaráltan a konkrét, német náci párt (Nationalsozialistische Deutsche Arberteipartei) jogutódjának és vele teljesen azonosnak minősíti önmagát, hiszen csak annak lehet »neo«-ja. Ez nyilván abszurd, hiszen bármilyen, a történelemben ilyen vagy olyan szerepet játszó politikai formáció jelenbeli alteregójának felbukkanásakor a megfeleltetés használható.”