Békevonat Brüsszelbe (?)

„Ordasfalka módjára vicsorognak ránk Brüsszelből, már kiszemelték az elejteni szánt vadat: a mi kicsiny Magyarországunkra fáj a foguk. Nem bírták bekebelezni, nem bírták felfalni, elpusztítani, és nem nyugszanak bele. Meg akarják roppantani a gerincét, hogy kinyúljon, s aztán széttéphessék még több részre...

Voltunk már ilyen helyzetben nem egyszer. Másról sem szól a történelmünk, ritka alkalmakat kivéve. Aztán mégis itt vagyunk. Hát persze, hogy nem értik, hogyan van ez. Mert nem ismerik azok ott Brüsszelben a mi történelmünket, harcainkat, ünnepeinket, lelkületünket, nemzettudatunkat. Nem tudják, hogy a magyarok nemzeti ünnepeinken temetőkbe járnak ünnepelni levert forradalmakat, elbuktatott szabadságharcokat- és harcosokat. Állunk hőseink sírjánál könnyeinket nyelve, összeszorított szájjal, dacosan, hogy csakazértse! Mit tudják ők, mit jelent nekünk az, hogy »az nem lehet, hogy....« Talán Camus értette, sejtette, mit ér a magyar vér.

Hát nem. Nem és nem. Nem azért haltak annyian ezért a hazáért, hogy most ez a brüsszeli falka, élén egy vérszomjas nősténnyel leterítsen minket. Oda kell zarándokolni. Békevonattal vagy máshogyan, de oda kell menni. Szépen békésen körbe venni azt a cifra brüsszeli palotát összeszorított szájjal, könnyeinket nyelve, dacosan, hogy csakazértse!

Ez itten a mi országunk, a mi népünk, a mi kormányunk, a mi választott miniszterelnökünk. Nem adjuk, nem adjuk fel, mert az egri várvédők esküje kötelez. „Wir sind das Volk!” – Mi vagyunk a nép, mondták a hétfői tüntetéseken '89/90-ben Lipcsében. Mi vagyunk a magyarok! – mondjuk 2013-ban Brüsszelben! Hát akkor, kedves barátaim, szóljatok, írjatok,: kellene Békemenet Brüsszelbe?!”