Fizetett mesterlövész

„Belépve Newton[1] »lő« ránk: a „fizetett mesterlövész”, ahogy magát nevezte, hiszen a’70-es évektől a világ egyik legismertebb és legjobban fizetett divat-, reklám-, portré- és aktfényképészeként vált ismertté. Ezekre a képekre koncentrál a Szépművészeti bemutatott válogatásnak harmadik blokkja. Newton hitvallása, miszerint a divatfotó attól jó, hogy nem tűnik annak, jól tetten érhető a kiállított fotókon is, melyek sokszor történeteket beszélnek el, és valamilyen szokatlan elemmel, háttérrel, beállítással hívják fel a ruhákra a figyelmet. Külön csemege az elmúlt 30-40 év haute couture divatját visszaidézni a hatalmas színes reklámok nyomán, melyeken egyúttal divattörténelemben való jártasságunkat is tesztelhetjük, és már messziről örülhetünk egy-egy nagyon is jellegzetes Chanel vagy Yves Saint Laurent öltözetnek. Newton fotói ráadásul úgy mutatják be a ruhákat, hogy a fotók hangulata igazodik a divatház stílusához, ezzel erősítve annak főbb jellegzetességét.

A másik két blokk a »Magántulajdon Mappák«, és a »Helmut Newton's Illustrated« címet viselik. Előbbiben a ’70-es években készült portrékat, erotikus képeket és divatfotókat láthatunk, köztük sok ismerttel is. Utóbbi az 1987-től megjelentetett Helmut Newton's Illustrated című saját újságjának címére utal. A lapban saját képválogatását publikálta, köztük sok hírességről készített portréját, melyeken szokatlan arcát látjuk például Elizabeth Taylornak, Karolina monacói hercegnőnek, vagy éppen a fiatal Karl Lagerfeldnek és David Bowienak. Mindkét válogatásban rengeteg női aktfotó látható: Newton játszik és megmutat. Kamerája domináns, testiségüket hangsúlyozó nőket rögzít, mintha elsősorban nem megérteni, hanem megmutatni akarná a nőt, annak fizikai valóját, és az »abban« rejlő lehetőségeket felvillantani, egyúttal rákérdezni helyzetére, például a férfiszerepben való megjelenítésen, vagy a különféle helyszínek és a modell viszonyán keresztül, hogy hat egymásra a kettő, milyen érzéseket kelt egy-egy ilyen beállítás. Így szokatlan, és bizarr helyzetekbe pillanthatunk be, nem véletlen, hogy ugyan magát feministának vallotta, sokan mégis szexistának tartották. (A ’90-es években heves vitát folytatott Alice Schwarzerrel az EMMA című feminista magazinban, amely végül jogi vitákba is torkollt.) Nem véletlenül: ugyan nagyon is vonzó nőket ábrázol a »vágy tárgyaként«, mindvégig csak tárgyak maradnak…  Modelljei tekintete ráadásul legtöbbször üres, szinte csak bámulnak a kamerába.”