„Eleinte röhögtem az egészen: a Fidesznek már csak sósavas bácsik, ultrák és a demokráciában hívő fiatalok ellen bármikor megmozduló jobbikosok maradtak. Csak hát valójában gyilkosokat vezényelni a tüntetők ellen nem vicces.
Kubatov Gábor már elkezdte megszervezni a párt védelmét. Mert rettegni kell a fiatal demokratáktól. Az index cikkéből kiderül, hogy a biztonsági protokoll része, hogy riasztanak egy »közelebbről meg nem nevezett őrzővédő vállalkozást«. Azóta már boldog-boldogtalan leírta, hogy a Fradi Security emberei jelentek meg, köztük az a Szabó Ferenc, aki hivatalosan nem is lehet biztonsági őr, mert tíz évre ítélték el gyilkosságért (arról nem is beszélve, hogy, ha lehetne biztonsági őr, akkor se lenne joga erőszakkal intézkedni, azt csak a rendőrség tehetné meg, akik viszont inkább békésen asszisztáltak mindehhez). Azt is mindenki leírta már, hogy Kubatov Gábort és Kocsis Mátét milyen szálak fűzik a Fradihoz.
Közben a facebook-on a Miérthallgatók csoport arról írt, egy azóta eltávolított bejegyzésben, hogy információik szerint a Fidelitas az ultrákkal közösen szervezi az egyetemek elfoglalását, és a Hallgatói Hálózat sejtjeinek felszámolását. Én meg csak bambulok a szombati ebéd után és már nem tudom mit érezzek. Valószínű, hogy az információ hamis, hogy valaki csak megtréfálta a szegedi Miérthallgatókat, de az is lehet, hogy igaz, a legijesztőbb pedig az, hogy hihető.
Már sokan, sokszor leírták, hogy a Fidesz lemondott az értelmiségről, azonban úgy látszik nem csak arról. Szemétbe kívánja dobni az érvelést, mint a vita legalapvetőbb elemét: nem akar vitát. A kormány legnagyobb teljesítménye az, hogy újra megteremtette a civil politizálást. A Milla egyik legnagyobb tüntetését politikusok nélkül csinálták meg, a diákok következetesen fordulnak el a pártoktól, önszerveződő fiatalok bontják el a hajléktalanok elleni kordonokat. A civilek pedig érvelnek, alátámasztanak, cáfolnak szakmai alapon próbálnak politizálni, őszintén és lelkesedéssel. Ellenük vált tehetetlenné a kormány és, mint ahogy azt már többször láttuk, a kormány, ha tehetetlenné válik, akkor az erő nyelvén kezd el beszélni.